Pecarovat

Iskolai tantárgy lehet a horgászat

K. D.

2023. június 2. péntek 11:30

Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal kérdésünkre a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Központjának főigazgatója, Dérer István megerősítette, továbbra is céljuk – más országokhoz hasonlóan –, hogy az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással (a már kifutó kerettantervekhez hasonlóan), a helyi tanrend részeként legyen az általános iskolai oktatás része Magyarországon is a sporthorgászat.

Cseh és holland mintára Magyarországon is bekerülhet a tantervbe a horgászat. Természetesen nem kötelező jelleggel, csupán választható tantárgyként pont úgy, ahogy a már említett két országban is működik. Az ötlet nem újdonság, 2016-ban már egyszer felvetődött, akkor azt tűzte ki célul a Magyar Országos Horgász Szövetség, hogy 2019-ig bevezetik az oktatásba, ám a tankerületek átalakítása és a koronavírus-járvány miatt ez még nem valósult meg, de egy másik konstrukcióval már elindult egy hasonló program.

Magyarországon is nagyon népszerű a gyerekek körében a peca Fotó: Gigor Csaba

Szakkörök már működnek

– 2019-ben elindultak az iskolai keretek között működő sporthorgász szakkörök, melyek óriási népszerűségnek örvendenek. Több mint száz, horgászszervezet által mentorált suli jelentkezett, és természetesen idén is pályázhatnak az iskolák – mondta a Borsnak Dérer István, aki hozzátette: nem csak a fiúk között népszerű, volt olyan csoport, amelyben a lányok voltak többségben. 

A foglalkozásokon a gyerekek megismerkednek a környezetvédelemmel, megtanulják a hazai halfajokat felismerni, emellett olyan alapvető horgászathoz elengedhetetlen technikai dolgokat is elsajátítanak, mint például a horogkötés. Természetesen „valódi” horgászaton is részt vehetnek, emellett külön központi támogatási programmal horgásztáborokat is szerveznek a fiataloknak. A kurzus a legtöbb helyen az állami horgászvizsgával zárul.

 

Dérer István hangsúlyozta: választható tantárgy lenne Fotó: Nagy Zoltán

Beépítenék a válaszható tantárgyak közé

Dérer István arról is szót ejtett, hogy elképzelésük szerint mindezt a koncepciót egy szakmai anyag elfogadása után, központilag építenék be a tantervi keretek közé, ám nem biztos, hogy ez a testnevelésórákhoz kötődne.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy nem kötelező tantárgy lenne. Csupán szabadon választható, azok a fiatalok vehetnének részt rajta, akiket érdekel a természet, a horgászat.

 Szeretnénk őket kimozdítani a számítógépek mellől, és ha kedvet kapnak, akkor akár később versenyhorgászként is kipróbálhatják magukat – tette hozzá a MOHOSZ OHSZK főigazgatója.

A briteknél is oktathatják a pecát

Az ismert brit tévés versenyhorgász, Ali Hamidi is arról beszélt lapunknak, felvette már a kapcsolatot a brit horgászszövetséggel azzal kapcsolatban, hogy Angliában is oktassák az iskolákban a horgászatot. 

Az ismert tévés horgász, Al Hamidi is azt szeretné elérni, ha tantárgy lenne Angliában a peca Fotó: Bors

A mentális egészség szempontjából is nagyon fontos a horgászat, hiszen a vízparton tud igazán kikapcsolódni az ember, tökéletes stresszlevezetés. Emellett a peca olyan, már kötelező tantárgyakhoz is szorosan kapcsolódik, mint például a biológia vagy a fizika, de a testnevelésórákba is beilleszthető.

 Sokan mondják, hogy nem sport, de egy-egy kereső peca alkalmával több kilométert sétálok a vízparton, a kapitális halak fárasztásáról nem is beszélve. Egy-egy ilyen küzdelem után bedurran rendesen a bicepsz. A cseheknél ugrásszerűen megugrott a horgászat népszerűsége, amikor bevezették az oktatásba. A kiállításokra özönlenek a gyerekek, emellett pedig a versenysportban is egyre eredményesebbek – fogalmazott a Borsnak Ali Hamidi, akit jelenleg szombatonként 21 órakor láthatunk a Viasat Explore kalandcsatornán az egykori angol válogatott focistával, Bobby Zamorával közös, A nagy horgászkaland című dokurealityben.

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/yorw8A-znN6YoqeXSZrpTrOWnIvqBK5l887rdFHRidI/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViZTM2YTVjYWFmYzQwNGJiMjFlNzZjYmE0YjZkNjc2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

30 kilós Tisza-tavi rekordponty: Akkorát ordítottunk, hogy beleremegett a Tisza-tó

A Bojli Garázs tagjai mesélnek a bravúros fogásról.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509592_auto_resized.jpg
origo.hu

A melleit fotózta a magyar valóságshow-szereplő - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20335_resized.jpg?avcount=1696446910
origo.hu

Zuglóban akart robbantani egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510647_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry háborút indított III. Károly és a királyi család ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507508_auto_resized.jpg
vg.hu

Megtámadtak egy európai államot Magyarországtól 20 kilométerre, mégsem hallani róla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508731_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem ezt várták Szoboszlaitól, értetlenül állnak Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508290_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hatalmas bukás a The Voice, nagy bajba kerülhet vele az RTL

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20336_resized.jpg?avcount=1696446910
origo.hu

A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509858_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Krausz Gábor káromkodva rakta helyre fogadott lányát a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696446910
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696446910
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya