Elképesztő teljesítményt nyújtott a Bojli Garázs csapata az első Tisza-tavi International Wild Carp Challenge (IWCC) pontyfogóversenyen. A 40 csapat részvételével, 168 órán keresztül zajló viadalon csak a tíz kiló feletti pontyok számítottak, a háromfős békési együttes pedig 22 darab halat mérlegelt, összesen közel 300 kilós (298,37 kg) súllyal, ráadásul a legnagyobb példány is az ő nevükhöz, pontosabban Gebei Bélához fűződik, aki 30,37 kilós fogásával megdöntötte a Tisza-tavi pontyrekordot.
– 600 méterről, saját készítésű májas-csokis bojlira jött a rekordponty. A kapás után azonnal csónakba pattantunk. A társam, Laukó János vette észre először a pontyot. Azt mondta: „Béla, ez életed hala lesz”. Amikor én is megpillantottam, megremegett a lábam, azon imádkoztam, el ne menjen, Jani mondta, csak fogjad meg, mert senki nem fogja elhinni, mekkora halat akasztottál – fogalmazott a Borsnak Gebei Béla.
Amikor beemeltük a csónakba, akkorát ordítottunk, hogy az egész Tisza-tó beleremegett. Leírhatatlan érzés volt. Azt tudni kell, hogy egy ilyen vadvízi óriás akár 50 éves is lehet. Hatalmas volt, a teste, a feje, mindene. Egy horgász ilyen pontyról álmodik, és lehet, sosem tud horogra csalni egy ekkora példányt.
A srácok még extázisban voltak, amikor ismét megszólalt a kapásjelző, így sok idő nem volt az ünneplésre.
– Még sokkos állapotban ugrottunk be a csónakba, nem tudtuk, mi vár ránk. Akkor tudatosult bennünk, hogy újabb kapitális példány van a horgon, amikor tíz percen keresztül húzta jobbra-balra a csónakunkat.
Egyszerűen nem hittük el, hogy egy óra leforgása alatt két ekkora pontyot tudunk fogni.
Bár nagyobbnak hittük, végül 21,80 kilót mutatott a mérleg – fogalmazott Farkas Bence, aki kifogta a halat.
Az első 30 kiló feletti Tisza-tavi tőponty csipet is kapott, ráadásul a Bojli Garázs nevezhette el.
– A Nagyszemű nevet választottuk neki. Innentől kezdve így kell hívni. A másik 20 kiló felettit is elnevezhettük, a 21,80-as példány a Kraken nevet kapta – tette hozzá Béla.
Innen jött a név
A srácok azt is elmesélték, miért a Nagyszemű és a Kraken nevet adták a két 20 kiló feletti pontynak.
– Itallal ünnepeltük, hogy szépen jöttek a halak, amikor János megszólalt: „azt a pontyot nézzétek majd meg, amelynek akkora a szeme, mint ennek a feles pohárnak az alja”. Hát sikerült, innen jött a Nagyszemű. Miután a rekordpontyot megfogtam, a fiúk azt mondták: „mi jöhet még ezután, a Kraken?”, és abban a pillanatban elsült Farkas Bence botja, melynek végén a 21,80 kilós ponty volt – tette hozzá Béla.
Az egyhetes viadal emberpróbáló feladat minden csapatnak, hiszen szinte folyamatosan ébren kell lenni, ezért egy-egy ilyen verseny végére úgy néznek ki a horgászok, mint a zombik.
– Az első három nap a mi szektorunkban tanyáztak a pontyok, így eldöntöttük, nincs megállás, addig fogjuk, amíg bírjuk. Három napig nem aludtunk, maximum egy-egy órára dőltünk le, de akkor is ruhában. De ez a taktika bevált, ott alapoztuk meg a későbbi győzelmet.
Be kell, hogy valljuk, azt hittük, nem éljük túl azt a három napot, a fáradságtól már-már dülöngéltünk, azt sem tudtuk, hol vagyunk
– nyilatkozta a csapat csaligyárosa, Laukó János.
A Bojli Garázs a trófea mellett kétmillió forintot is bezsebelt, valamint a legnagyobb halért járó 800 ezer forint is a békési csapat markát ütötte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.