Fontos, magyarokat érintő ügyben szólította fel a kormány Ukrajnát és Brüsszelt

Menczer Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 22. 10:45 / FRISSÍTÉS: 2023. június 22. 10:54
Sajtótájékoztatót tartott a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön.
B.P.

A magyar kormány felszólítja az ukrán parlamentet, kormányt és Ukrajna elnökét, hogy fejezzék be a magyar kisebbség jogfosztását és a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően adják vissza azokat a jogokat, amelyekkel a magyar közösség korábban rendelkezett – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

MENCZER Tamás
Fotó: Kovács Tamás

Az államtitkár kiemelte: egyúttal felszólítják Brüsszelt és a brüsszeli testületeket, hogy vegyék végre napirendre a magyar kisebbséget sújtó jogfosztást, tegyenek érdemi lépéseket, hogy a korábban meglévő és elvett jogait a magyarság visszakapja.
Ideje lenne egy olyan problémával is foglalkoznia Brüsszelnek, ami rendkívül súlyos és valódi kisebbségvédelmi kérdés – mondta Menczer Tamás.

Kitért az ukrán oktatási törvény, a nyelvtörvény és a kisebbségi törvény közelmúltban elfogadott módosítására, és rámutatott: jól láthatóan egymásra épülő, átgondolt intézkedésekről van szó, amelyek teljes mértékben ellentétesek a kétoldalú szerződésekkel, nemzetközi szerződésekkel és minden európai értékkel.

Menczer Tamás kifejtette: az oktatási törvény elveszi az anyanyelven való tanulás jogát és lehetőségét a magyar diákoktól. Kimondja, hogy azok a diákok, akik eddig anyanyelvükön tanulhattak ötödik osztálytól az éves tanrend legalább 20 százalékában, kilencedik osztálytól a tanrend legalább 40 százalékában, tizedik osztálytól a tanrend legalább 60 százalékában az állami nyelven, azaz ukránul kötelesek tanulni. Felső korlát nincs, ez iskolától, illetve az igazgatótól függ – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Rámutatott: az ukrán fél politikai célját, hogy mindenki tanuljon meg ukránul, ez a törvény biztosan nem éri el, egy nyelvet ugyanis nyelvóra keretében lehet megtanítani.
Menczer Tamás hangsúlyozta: az a cél, hogy teljesen elsorvasszák a magyar nyelven történő oktatást, ez egy újabb lépés a kárpátaljai magyar közösség asszimilációja fel. Ha nincs anyanyelvi oktatás, nincs szükség magyar tanárra, és a szülők is elgondolkodnak azon, miért írassák magyar iskolába a gyermeküket – mondta. Hozzátette: az iskolák nevének megváltoztatásáról is döntöttek, illetve arról, hogy lekerülnek a magyar nyelvű névtáblák az intézmények faláról. 
Kitért arra is, hogy a Velencei Bizottság megvizsgálta a törvényt és világosan kimondta, az nem megfelelő.
Menczer Tamás a nyelvtörvényről szólva elmondta, az oktatáson túllépve az élet egyéb területein is korlátozná az anyanyelv használatát, kötelezően előírva az államnyelv kizárólagos használatát a közélet egyéb területeire, kultúrára, sajtóra, illetve hivatalos ügyintézésre.
Egyedül a magánbeszélgetésekre és a vallási szertartásokra nem vonatkozik a szabályozás, azaz „lehet magyarul beszélni otthon, a négy fal között” – fűzte hozzá.
Megjegyezte, a Velencei Bizottság ezt a jogszabályt is megvizsgálta és szintén megállapította, hogy szembemegy az európai értékekkel és szabályokkal.
Az államtitkár szólt a kisebbségi törvény megváltoztatásáról is, kiemelve, hogy a jogszabály megerősíti az oktatási és a nyelvtörvényt, illetve kiterjed az általuk nem szabályozott témákra, arra törekedve, hogy minél alacsonyabb szinten és minél szűkebb körben jelenhessenek meg a kisebbségi jogok.
Menczer Tamás rámutatott: mindez azzal párhuzamosan zajlik, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akciója keretében több mint egymillió, a háború elől menekülő embert fogadott be eddig.

Folyamatosak a humanitárius szállítások, óvodákat, kórházat, anyaotthont építenek Ukrajnában, segítik a belső menekültek ellátását, katonák, gyermekek gyógykezelését ajánlották fel, és ukrajnai gyermekek táboroznak minden évben

– sorolta, hozzátéve: 1300 magyar óvoda és iskola fogadott be Ukrajnából menekült gyermekeket.
Kitért arra is, hogy az Európai Bizottság kimondta: Ukrajna akkor lehet az unió tagja, akkor léphet tovább az integrációs folyamatban, ha a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok megváltoztatását lezárja a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban. A bizottság ugyanakkor kimondta, az ajánlásokat Ukrajna nem hajtotta végre, azaz semmilyen módon nem léphet tovább az uniós tagság felé.
– Magyarország és a magyar kormány sem tudja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit addig támogatni, amíg a jogfosztást nem fejezik be, és a magyar közösség korábbi jogait nem adják vissza – erősítette meg a kormányzati álláspontot Menczer Tamás, aki – mint mondta –, nem érti, a kárpátaljai magyarok jogfosztása, hogy egy magyar diák nem tanulhat anyanyelvén, mennyiben segíti az ukránokat az Oroszország elleni harcokban.
Megjegyezte: Ukrajnával a háború kitörése előtt is súlyos konfliktusai voltak Magyarországnak a kárpátaljai magyarság tendenciózus jogfosztása miatt. A kérdést a háború kitörése miatt a magyar fél kész volt „az asztal szélére helyezni”, ugyanakkor sajnálattal látják, hogy a kárpátaljai magyarok elleni fellépés és jogfosztás a háború kitörése óta is tendenciózusan zajlik – közölte.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.