Tragédia

Modellszépségű fiatal lány halt meg a hétvégi horrorbalesetben

B.

Létrehozva: 2023.05.28.

Még kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

Egy 21 éves fiatal halt meg abban a tragikus autóbalesetben, amely még szombaton történt Liverpoolban, az M62-es autópályán. Kiderült, az áldozat Kate Swale, aki az egyik kocsi utasa volt. Még kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. Egy másik sérültet, egy férfi még jelenleg is kórházban kezelnek, egy 22 évest pedig – akit azzal gyanúsítanak, hogy ő okozta a tragédiát – őrizetbe vett a rendőrség.

A fiatal lánytól közben rengetegen búcsúznak.

Szívszorító. Hihetetlen. Nyugodj békében. Mindannyian gondolunk rád és a családodra

 – idézi a Mirror Kate egyik barátját.

Egy másik gyászoló ismerős azt írta:

 

Nagyon fogsz hiányozni. Neked volt a legkedvesebb lelked, és örökké hálás vagyok, hogy a legkülönlegesebb emlékeket élhettem át veled.

 

Kurt Timpson nyomozó őrmester azt nyilatkozta, nyomozást indítottak az ügyben. Arra kért mindenkit, aki szemtanúja volt a balesetnek, vagy bármilyen információval rendelkezik, forduljon a hatóságokhoz.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514210
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült