esküvő

Megható videó: hosszas szomorúság után végre megházasodott a 77 éves nagymama

sv

2023. május 19. péntek 12:00

Sok év szenvedés után végre sikerült.

Dorothy Fideli egy Ohio állambeli idősek otthonában él, és bár nagyon büszke gyermekeire, hosszú évnyi szomorúság áll mögötte. Házassága még korábban zátonyra futott, ami miatt azóta is boldogtalannak érezte magát. 77 évesen ezért úgy határozott, hogy az életében még szeretne tartani egy esküvőt, mégpedig egy olyat, amelyben a partnere sosem fogja elhagyni vagy megbántani. Ezért aztán összeházasodott saját magával. 

Végre tényleg boldogító igent mondhatott ki Dottie

A 77 éves Dorothy Fideli sok szomorúságot hagyott maga mögött. Házassága boldogtalan volt, majd sok-sok évig élt egyedül, megértő hitves nélkül. Bár imádja a gyermekeit és az unokáit, szerette volna, ha még életében részese lett volna egy olyan esküvőnek, amely után a párja személyében tökéletes partnert tudhat maga mellett. Ezért aztán feleségül ment saját magához. 

Dottie fehér menyasszonyi ruhát és fátylat viselt, és csokorral a kezében sétált be. Nagyon boldog volt, hogy sikerült összehozni neki a nagy eseményt, és elmondta, hogy számára ez egy második esély. Sok évnyi boldogtalanságot szeretne maga mögött hagyni. Első házassága kilenc évig tartott, és reménykedik benne, hogy ez tovább fog gyümölcsözni. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/G_7XiphyQVwBgAahkM-AaSAxuGx_Jkr0DFH0vfYrAWU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MWE2Y2U4YWI5YzQ0MjM5NzdjOTI2NTczNGExMWZl.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megmutatta a tetőtől talpig tetovált nagyi, hogy nézett ki átlagos nőként

Pár év alatt vált átlagos asszonyból extrém nagymamává.

 

Ez az, amire mindig is vágytam. Férjhez szerettem volna menni és boldog életet akartam élni. A dolgok azonban nem így mennek. Most kaptam egy második esélyt arra, hogy tegyek valamit, ez pedig boldoggá tesz

- mesélte a 77 éves nagymama. A ceremóniát egyébként az idősek otthonának vezetője celebrálta: istentiszteletet tartott, majd a vendégek egy pazar fogadásban részesültek, melyet egy kétszintes torta koronázott meg. Az esküvőt Dottie lánya szervezte meg, ő szerezte be többek között a ruhát, a dekorációt, a virágokat - írja a Mirror

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511643_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghökkentő mémmel üzentek az oroszok Amerikának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20338_resized.jpg?avcount=1696470008
origo.hu

Elfoglaltak egy államot, ami Magyarországtól mindössze 20 kilométerre van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509802_auto_resized.jpg
life.hu

Íme Dogxim, a világ első ismert kutya-róka hibridje - aranyos genetikai furcsaság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511671_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ruszin-Szendi: A konfliktus, erőszak és háború az emberi viselkedés szerves, rettenetes része

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511298_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Összetörtek lelkileg” – Kiss Ernő Zsolt megszólalt a hétvégi tragédiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508561_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiderült, mit örökölt apja halála után Stadler József fia, állítólag egy híres festmény sem volt a tulajdonában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20347_resized.jpg?avcount=1696470008
origo.hu

Teljesen szétműttette magát Horváth Gréta, rá sem lehet ismerni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508448_auto_resized.jpg
travelo.hu

Négy állatpark Európában, ahol a lakók szabadabban élhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696470008
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511097_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfajult a tornaóra Érden, az áldozat mindössze 11 éves

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696470008
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya