Itt vannak a kormány legfrissebb döntései

kormányinfó
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 11. 12:26
Fontos dolgokról számoltak be a csütörtöki Kormányinfón, többek között arról, hogy meghosszabbítják a kamatstopot.
LA

Csütörtök délelőtt Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány döntéseiről.

GULYÁS Gergely
Fotó: Bruzák Noémi

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy a kormány a jövő évi költségvetés tervezetéről tárgyalt. Elmondta, hogy május 30-án nyújtják be a költségvetést az Országgyűlésnek. Hozzátette, hogy július 7-én lehet a végszavazás. Az ország biztonságának a garantálása a fő cél, a nyugdíjak és a rezsicsökkentés megőrzése, a családok biztonsága is fontos a kormány számára. A hiányt és az államadósságot is csökkenteni kell.

 

2,9 százalék lehet jövőre a hiány. 

 

Elhangzott, hogy a békével, és a szankciók kivezetésével a költségvetés mozgástere jelentősen megnőne. A GDP 2 százalékával többet fordítanak majd a honvédségre jövőre. A kormány álláspontja a háborúban változatlan, a béke pártján áll – mondta a miniszter. Ferenc pápa is béke pártján áll, így a lehető legerősebb morális támogatást kapta meg Magyarország a szentatya látogatásával – ismertette a miniszter. 

A kamatstopról azt mondta Gulyás Gergely, hogy a mostani nehéz helyzetben a kormány célja a pénzügyi stabilitás megőrzése volt. A kamatsop 2022-ben 80 milliárd, majd pedig további 60 milliárd forintos segítséget jelentett a családoknak. A kormány lépése 350 ezer családot véd meg, és ezt most meghosszabbítják – jelentette be.

Gulyás Gergely elmondta, ha a jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökken, akkor fognak dönteni a kamatstop kivezetéséről, s ez nagyjából az idei év végén lehet.

A kohéziós pénzekről a miniszter elmondta, hogy mindenben meg fog felelni a kormány az uniós kohéziós források tekintetében. Egy hónap múlva tudnak számlákat küldeni Brüsszelnek – ez nem a helyreállítási alapra, hanem a hétéves uniós büdzsére vonatkozik majd. Mint mondja, a magyar baloldal ma mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország ne jusson hozzá a forrásokhoz. A Miniszterelnökség vezetője megerősítette, hogy a korrupciós ügyeket lezárták a bizottsággal, s kiemelte: a magyar baloldal akadályozza a tanárok béremelését azzal, hogy mindent megtesz azért, hogy Magyarország ne kapjon uniós pénzeket.

Karácsonyék a vasútfejlesztés ellen léptek fel

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, a kormány nem hozott végleges döntést a déli körvasútról. Az önmagát zöldnek tekintő városvezetés a budapesti lakosok érdekeivel szemben azok pártjára állt, akik nem érdekeltek a tömegközlekedés fejlesztésében annak ellenére, hogy korábban még Karácsony Gergely is támogatta ezt a projektet. A miniszter szerint a fejlesztés nélkül érdemi fejlesztés nem lehet az agglomerációban. 

EP-delegáció érkezik a pénzfelhasználással kapcsolatban

A miniszter egy másik kérdésre azt mondta, hogy egy sajátos helyzet, amikor a pénzügyi ellenőrzést a tolvajra bízzák. Az Európai Parlamenttől korrekt eljárásra nem számíthatunk – fogalmazott Gulyás. 

Nyáron csökkenés lesz az inflációban

– Nyáron radikális gyors csökkenés lesz az inflációban – mondta kérdésre Gulyás. – Az árstopok addig maradnak, amíg ilyen magas az infláció – tette hozzá.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.