Verekedés a színházban, leállították a darabot: rendőröket hívtak a bunkó közönség miatt

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 08. 12:30
A The Bodyguard című manchesteri előadást 10 perccel korábban kellett befejezni, mert közönség énekelni kezdett, majd verekedés robbant ki a nézőtéren.
CHI

A rendőrséget riasztották a manchesteri Palace Színházba péntek este, mert a Bodygourd című musical előadást rendbontás miatt le kellett állítani, és a renitens nézőket kivezették a helyszínről - írja a Daily Star.

Az egész azzal kezdődött, hogy a nézőtéren táblákat helyeztek el, amelyeken arra a kérték a közönséget, hogy ne énekeljenek együtt az előadás szereplőivel, ne próbálják "túlszárnyalni" a színészeket, mert ez korábban megtörtént. Azonban néhányan fütyültek erre, és énekelni kezdtek. Több nézőt már az első felvonás alatt kivezettek, de az intézkedések nem segítettek, és ki kellett hívni a rendőrséget. A botrány fokozódott, verekedések robbantak ki a nézők között, ezért tíz perccel előbb ért véget az előadás.

Amikor a rendőrök eltávolították balhézókat, a maradék közönség tapsolni kezdett. A jelentések szerint legalább féltucatnyi rendőr intézkedett, és több rendőrautót láttak a helyszínen kívül parkolni. A résztvevők a közösségi médiában számoltak be a látottakról.

"Nem hiszem el, amit most láttam a palotaszínházban a Bodyguardot nézve. Lázadás tört ki, a nézők megpróbálták túl énekelni a szereplőket, és leállították a darabot. A rendőrség rohamkocsikat hívott. Káosz." - írta az egyikük.

A csalódott nézők azt a tájékoztatást kapták, hogy a műsor további része elmarad: "Néhány renitens tönkretette a mai előadást. Elnézést kérünk a közönség 99%-tól, folytatni akartuk, de komoly incidensé fajult a botrány."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.