Igazi harcos: jótékonysági futáson vesz részt az izomsorvadásban szenvedő Dórika

futás
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 14. 10:00
A Tündérfutást minden évben fogyatékkal élő gyermekekért szervezik meg. Idén pedig a 11 éves kis Dórikának is gyűjtenek a rendezvényen, amelyen korábban maga is részt vett.
F.I.

Különleges rendezvénynek ad otthont a téglási Gokart pálya május 28-án: a TündérFutáson mind fogyatékkal élő résztvevők, mind egészséges embertársaik együtt rajtolhatnak május utolsó vasárnapján. A TündérFutás és Gyermeknap elsősorban egy jótékonysági rendezvény, ami a sérült, fogyatékkal élő és elesett gyermekekért jött létre. Az idei rendezvényen befolyt, teljes összegből 100.000 forinttal a 11 éves Dórikát fogják támogatni. A fennmaradó összeget a debreceni szervezet működésére fordítják majd.

Dórika tavaly mankóval sétálta le az 500 méteres távot  Fotó: Bors

A hajdúböszörményi Dórika egy, még be nem azonosított izomsorvadási típusban szenved, tavaly mindkét lábát egyszerre műtötték. Az anyukája egyedül neveli, mellette pedig 4 órában dolgozik. A kislány mindennap jógára vagy tornára jár. A kiscsalád albérletben, szépen és békében éldegél. Dórika tavaly, igaz mankóval, de részt vett a TündérFutáson, ahol mindenkit elvarázsolt, sok fogyatékkal élő gyermekkel egyetemben. Ezért is döntött úgy az alapítvány kuratóriuma, hogy idén a kislányt is szeretnék támogatni.

Nagyon meghatódtunk, amikor mondták, hogy támogatni szeretnék Dórikát. Nem is gondoltunk rá, hogy ilyesmi megtörténhet 

– mondta el a Ripostnak Igaz Nagy Anita, Dórika anyukája.

A kislányt 6 éves korában diagnosztizálták a szörnyű betegséggel. Édesanyjának eleinte csak az tűnt fel, hogy Dórika folyton lábujjhegyen járt.

– Tavaly májusban mindkét lábát megműtötték, az Achilles-izmot hosszabbították meg. Szerencsére a műtét jól sikerült, hiszen augusztus végén, bár akkor még mankóval, a 7. TündérFutáson sikerült végig gyalogolnia az 500 méteres távot.

 Akkoriban, hogy ezt a távot sétálva megtegye, egy hatalmas célkitűzés volt számára, amit sikeresen teljesített 

– árulta el a kislány édesanyja.

Anita és lánya utolsóként értek a célba, viszont a szervezők ugyanolyan örömmel és lelkesedéssel fogadták őket, mint a dobogósokat.

– Nagyon aranyosak voltak! Természetesen idén is neveztünk már, és Dórika ezen a nyáron már mankó nélkül fogja megtenni ezt a távot – büszkélkedett Anita. 

Dórikát egy Különleges Tündér díjjal is megjutalmazták  Fotó: Bors

A TündérFutás résztvevői négy táv közül választhatnak. Közülük a legkedveltebb az 500 méter hosszú Tündérkör, amely bárki számára teljesíthető. 

– Van egy 500 méteres, 3500 méteres, 7000 méteres és egy 10500 méteres táv. Azért ilyen változó a pályák hossza, hogy mindenki megtalálhassa a számára leginkább testhezálló távot – mondta Tóth Zsé Ferenc, a Tündérkör alapítvány elnöke a Ripostnak.

A nevezési díj 2000 forint. Ezért cserébe az induló egy befutó érmet, befutó csomagot és ingyenes családi programokat is kap. A versenyt egy eredetivel mindenben megegyező, 1848-as mozsárágyú indítja majd.

Minden versenyen választunk 20 olyan gyermeket, akik mozgássérültek, viszont ennek ellenére indulnak a Tündérkörön. Ezek a versenyzők Különleges Tündér díjat kapnak. Tavaly Dórikát is kitüntettük ezzel a díjjal

– mesélte Ferenc.

Az alapítvány elnöke azt is elárulta, hogy Dórika legnagyobb vágya egy kiskutya, ezért az alapítvány egy menhelyi mentett négylábúval is megajándékozza a kislányt. 

Megkérdeztem, mire vágyik a legjobban, amire azt a választ kaptam, hogy egy kiskutyára. Természetesen az anyukájával előre egyeztettem az ötletről, nem csak úgy beállítunk egy kiskutyával

 – nevetett Ferenc.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.