Alapvetően az élet jelei után kutatva rója a köröket a vörös bolygón a NASA Mars Perseverance rovere. Ha életet eddig nem is, de egy rejtélyes objektumot ismét sikerült lencsevégre kapnia a Mars felszínén cikázó járműnek. Nem az első olyan eset, amikor a Mars-járó valami szokatlan képződményt fedez fel a szomszédos égitest felszínén.
A leginkább egy hegyes kalaphoz hasonlító, furcsa formájú képződményt még augusztus elején fotózta le a Mars-járó Left Mastcam-Z kamerája. A kőzetről készült felvételen is jól kivehető, hogy a szikla alul szélesebb, felül pedig egészen összeszűkül. A szakértők szerint a szokatlan formájú szikla minden bizonnyal természetes geológiai folyamatok eredménye, mint amilyen a szélerózió, a vulkáni tevékenység vagy az ősi talajvíz ásványi lerakódásai. A Perseverance rover által készített fotón is látszik, hogy a rejtélyes objektum felületét kis gömb alakú ásványi lerakódások, azaz szferulák borítják. Ezek akkor keletkeznek, ha a talajvíz áthalad az üledékes kőzetek pórusain.
A Perseverance szonda 2021 februárja óta kutatja az ősi mikrobiális élet nyomait a Marson és nem ez az első alkalom, hogy különleges képződményre bukkan a vörös bolygón: korábban már ajtó szerű képződményt, illetve cápauszonyt és rákollót formázó kőzeteket is talált a jármű.
Miután a NASA nyilvánosságra hozta a fotót, az internet népe azonnal elkezdte találgatni, hogy mire is hasonlít a most talált szikla. Volt, aki szerint olyan, mint egy középkori sisak, míg más időjárási ballonhoz, vagy éppen „marsi bivaly trágyájához” hasonlította. A legtalálóbb azonban kétségkívül az a megállapítás, amely szerint
a rejtélyes objektum olyan, mint a Harry Potter könyvekből ismert Teszlek Süveg.
Akárhogy is, a közönség szavazatai alapján a szikláról készült felvétel lett a hét fotója a NASA-nál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.