PÉNZ

Ennyi a pápa fizetése: elképesztő összeget kap havonta

S.A.

Létrehozva: 2023.04.30.

Módosítva: 2023.04.30.

A rendkívül puritán egyházfő maga döntött a neki járó eurók mértékéről.

Az olasz katolikus egyházban szolgáló plébánosok keresete nem nyilvános adat, de olasz lapértesülések szerint nagyjából 1100 euró körül mozog, azaz 410 ezer forint. A püspökök havi 1,2 millió forintnyi eurót, a konklávét alkotó bíborosok pedig 2 millió forintnyi havi járandóságot kapnak. 

De mennyi pénzt utalnak Róma püspökének, a katolikus egyház fejének? Röviden: semmit. 

A Szentatya mindenét szétosztja Fotó: Nagy Zoltan / Metropol

A rendkívül puritán életmódú Ferenc minden, őt illető bevételről lemondott, így a Szent Péter és Szent Pál napján a Vatikánba küldött pénzekről és adományokról is. Egyébként ebben az őt megelőző pápák is így jártak el, szegénységi fogadalmuk is erre kötelezte őket. Ferenc valóban minden vagyonát a szegénynek és a rászorulóknak adja, így valójában kereset csupán annyi, hogy minden kiadását az egyház állja. Jelképes, évi egy arany, ezüst, illetve réztallér az, amit magának megtarthat, de még ezek közül is szokott ajándékozni. 

Az, hogy valójában mégis csak járna fizetés az egyházfőnek, akkor derült ki, amikor XVI. Benedek visszavonult. Az ő havi járandóságát 2013-ban 2500 euróban határozták meg, ami mai árfolyamon számolva 940 ezer forint. Ezt tavaly bekövetkezett haláláig minden hónapban folyósította számára a Vatikán. 

FERENC pápa
A miséről is kérdezték a pápát a hívek Fotó: Koszticsák Szilárd

Mi a helyzet a misével? 

Kell-e fizetni az elhunyt emlékéért mondott misé után? Ezt a kérdést a hívek szegezték a pápának, két évvel ezelőtt, az eucharisztikus kongresszus kapcsán. Ferenc álláspontja ebben is egyértelmű volt:

A mise ingyenes. Semmit nem kell fizetned érte. Ezt fontos mindenkinek megértenie

 - mondta a Szentatya.

Mivel tölti a vasárnap délutánt?

A magyarországi útjáról hazatérő Ferenc, programjai miatt csak a repülőgépen hódolhat kedvenc vasárnapi szenvedélyének, a telefonálásnak. A pápa halad a korral vezetékes telefont már alig használ, a mobilokat viszont jól ismeri. Míg XVI. Benedek kedvelt hétvégi elfoglaltsága volt, hogy a Vatikán rendezett kertjei között sétált, addig Ferenc a vasárnap délutánt argentin barátainak felhívásával tölti. 

Órákat tud beszélni, imád mobilozni, de a miséken is elmondja, csupán a virtuális térben élni ártalmas

 – mondta egy bíborosa Ferencről, aki Budapesten is hasonlóképpen szólt a fiatalokhoz a sportarénában. Talán a leghíresebb, nyilvánosságra került hívása a beiktatásának időszakához kötődik. 2013 márciusában, már pápaként, megválasztása után öt nappal eszébe jutott, hogy felhívja Buenos Aires-i újságosát, hogy a hétvégi lapot már ne hozza ki neki. Végül az újságkihordó fia szólt bele a készülékbe. A beszélgetés így kezdődött.

- Daniel, Jorge bíboros vagyok. Szervusz!

A vonal másik végéről nem jött válasz, a fiú nem hitte el, hogy valóban a pápával beszél. 

- Bergoglio vagyok Rómából. Rómából telefonálok.

Majd a pápa tovább folytatta a még mindig néma Danielnek és megköszönte, hogy évekig kihordták neki az újságot. Daniel azért nem válaszolt, mert örömkönnyekben tört ki, zokogni kezdett és egyszerűen nem tudott megszólalni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei