Már 4,575 milliárd forinttal kecsegtet Magyarország legnépszerűbb és legismertebb lottójátéka, az Ötöslottó. A jackpot hetek óta lázban tartja a hazai lakosságot, a Szerencsejáték Zrt. számításai szerint az eltelt félévben több mint 30%-kal nőtt a lottózási kedv, és nem csak többen, hanem többet is játszanak, hiszen a halmozódás első hetéhez viszonyítva mintegy 50%-kal több alapjáték vesz részt a sorsoláson.
Az Ötöslottó iránti érdeklődés a nyeremény értékének emelkedésével párhuzamosan a határon túli játékosok körében is megnőtt. Az egyik szegedi értékesítőhely beszámolója szerint a külföldi vásárlók száma hétvégéhez közeledve megemelkedik, az Ötöslottó szelvényük mellett jellemzően sorsjegyet vesznek, valamint az Eurojackpoton is próbára teszik szerencséjüket. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határhoz közeli lottózóinak beszámolója szerint 3 milliárd forintos halmozódásnál láthatóan élénkül a határon túli szerencsevadászok játékkedve, Hajdú-Bihar megyében viszont már 2 milliárd forintos jackpotnál is többen ikszelnek. Ezzel szemben Nógrád megyében stagnál a külföldi vásárlók száma, a halmozódás összege azonban őket sem hagyja hidegen, az értékesítők elmondása szerint bár többen nem, de többet játszanak, a lottószelvény mellett pedig sorsjeggyel is keresik Fortuna kegyeit.
Bár az Ötöslottó történetében a legtöbbször kihúzott számok között találjuk az 1-est és 29-est, a mostani halmozódás során egyszer sem került ki nyerőszámként a sorsológömbből, ahogy a szerencsével társított 7-es szám se. A 26 telitalálat mentes hét alatt azonban továbbra is vezet a 32-es szám, amelyet már hatszor is kisorsoltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.