Tumor

Féltem tüsszenteni, nehogy kiessen az agyam a helyéről!

Létrehozva: 2023.04.24.

Harmadszor támadta meg a ritka betegség az asszonyt. Ő mégis bizakodó: kétszer már legyőzte a gyilkos kórt.

Egy ritka rákos megbetegedésben, myeloma multiplexben szenved az az asszony, akinek már harmadszor kell felvennie a küzdelmet a csontjait elporlasztó daganatokkal. Amikor az angliai St Michael's Mountban élő Dorothy Williams először kerekedett felül a betegségen, 10 nyugodt éve lehetett. 2014-ben azonban visszatért a kór, ráadásul még agresszívebben, mint amilyen korábban volt. Az orvosok a röntgenjeit vizsgálva a koponyáján és a nyakcsigolyáján is felfedeztek egy-egy hatalmas sötét foltot. Két nyakcsigolyája már 70 százalékosan elporladt, így valós volt a veszély, hogy megsérül a gerincvelő, és akár le is bénulhat. A szakemberek épp ezért nyakmerevítő hordására kötelezték. Szerencsére csak egy rövidebb ideig, ugyanis átesett több kezelésen és műtéten, hogy orvosolják a bajt, az asszony azonban máig rettegve emlékszik vissza arra az időszakra. 

orvos, orvosi vizsgálat, kórház
Az asszony rettegett, hogy egy rossz mozdulat vagy egy tüsszentés miatt az agya is megsérül, vagy akár ki is ugrik a helyéről  (Képünk illusztráció)  Fotó: pixfly / Shutterstock

– Butaságnak hangzik, de ha van egy lyuk a koponyádon, elgondolkodsz rajta, mi történik az agyaddal és az azt körülvevő folyadékkal. Kijön? Amikor kiderült, milyen rossz állapotban vannak a csontjaim, nyakmerevítőt kellett hordanom pár hónapig. 

Az orvosom figyelmeztetett, hogy vigyázzak, hogy fordítom a fejem. Rettegtem attól, hogy tüsszentenem kelljen, vagy ki kelljen fújnom az orromat, vagy csak bekötni a cipőfűzőmet

 – idézte fel a Mirrornak a 69 éves Dorothy, hozzátéve, hogy a legrosszabbak az éjszakák voltak. Nappal ugyanis úgy-ahogy, de tudott figyelni a fejtartására, a mozgására, de tartott tőle, mi lesz, ha álmában egyszer csak rosszul fordul.

Dorothy akkor egy kilencórás, úttörő technológiát alkalmazó műtéten esett át, mely során csonttörmelék beinjekciózásával "javították fel" a sérült részeket, majd kemoterápiával és őssejt transzplantációval szorították vissza a tumort, amely újabb hét évig nem tért vissza. Az asszony most azét mesélte el a történetét, hogy myeloma multiplexes betegek nagyobb figyelmet kapjanak. Mint magyarázza: ez a ráktípus jóval bonyolultabb, összetettebb, mint a többi, ráadásul nehezen észlelhető, és mint az ő példája is bizonyítja, nem gyógyítható, csupán visszaszorítható.

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/5k-Tq_ojAXk0cEpWn3QrSBuHQYhFG3x-kTGxe9U_C_w/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkMjIyMDliN2QyODRiOTQ5NTNhYmIzMTc4MzZkNDI3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Azt mondták, fel sem fog ébredni" – örökre magatehetetlenné vált a focista tehetség, miután drogot szórtak az italába

A mindössze 23 éves volt sportoló 24 órás ápolásra szorul.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét