„Kutyával behajtani tilos!" – Félreérthető táblák kerültek ki a balatonszepezdi utcákba

szabály
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 29. 09:30
Kutyával pórázon behajtani tilos táblákat szereltek fel a legfontosabb utcákban a Balaton-parti településen. Kiakadtak a környékbeliek.
K.D.R.

Egy helyi lakos tette ki a Facebook-ra a posztot, mi szerint „kutyával pórázon behajtani tilos" táblák kerültek ki néhány utcára Balatonszepezden. A posztban egy fotón is látható, hogy a KRESZ táblákhoz hasonló, piros körrel szegélyezett táblát helyeztek ki, amiben egy pórázon vezetett kutya piktogramja van. A tábla a mindkét irányból behajtani tilos KRESZ táblához hasonlít a leginkább, azzal a különbséggel, hogy egy kutyust ábrázol. A helyieket mélyen felháborított a kihelyezett jelölés.

A tábla szerint tilos pórázon vezetett kutyával behajtani az utcán. Fotó: Facebook

"Álljunk már meg egy szepezdi szóra!"

No! Azért álljunk már meg egy szepezdi szóra! 

– kezdi a posztot Szalai József, aki a Borsnak elmesélte, miért tartja felháborítónak a táblák megjelenését a településen.

– Éppen pénteken mentem autóval Pestre, amikor megláttam a táblát. Visszafelé jövet tűnt csak fel, hogy bizony több utcában is kihelyezték ezt az egyértelműen felháborító jelzés – árulta el Szalai József, aki arról is beszélt, hogy egy olyan táblával teljesen egyetértene, ami azt jelzi, hogy póráz nélkül tilos közterületen kutyát sétáltatni. 

Ez a tábla úgy ahogy van rossz, mert KRESZ táblának tűnik, hamisan, ráadásul azt jelzi, hogy valamilyen módon, de tilos behajtani kutyával az utcákba. Ezt elfogadhatatlannak tartom. Ilyen törvény nincs, értelemszerűen a kihelyezett táblák értelmetlenek és törvény ellenesek 

– folytatja panaszosan a helyi férfi, aki barátságos beagle kutyusával szokott sétálni a településen. József azt is elmesélte a Borsnak, hogy a táblákat valószínűleg azért tették ki, mert az elmúlt időszakban volt két komolyabb kutyatámadás is a környéken, ami sokakat felháborított. Erre azonban szerinte nem az a megoldás, hogy behajtani tilos táblákat helyezzenek el kutyára vonatkozva. 

– Itt szinte minden második családnál van kutya. 

Kertes házakban élünk, sokunknak van kutyusa, így sokakat érint és fel is háborít ez a szabályozás,

 hiszen ilyesmit nem tilthatnak meg – tette hozzá, kiemelve, hogy megoldaná a kutyások problémáit, ha az önkormányzat létrehozna egy kutyafuttatót. Enélkül azonban kénytelenek az utcákban sétáltatni a lakosok kiskedvenceiket.

Már többször is kértük az önkormányzatot, hogy adjon kutyafuttatót vagy kutyás strandot a helyieknek, amit a gazdik tartanának tisztán, de nem sikerült azóta sem elérnünk

– mesélt a helyi problémákról József. 

A kutyusoknak szüksége van a mozgásra és a sétára (Képünk illusztráció!) Fotó: Pixabay

Az önkormányzat helyezte ki a tiltó táblákat

A táblákkal kapcsolatban felkerestük a Balatonszepezd polgármesterét is. A Borsnak Bíró Imre elmondta, hogy a táblákat az önkormányzat helyezte ki azzal céllal, hogy arra figyelmeztesse a lakosokat: az adott utcában tilos póráz nélkül sétáltatni a kutyákat. 

A tábla célja figyelemfelhívás lett volna, mert voltak kutyatámadások a településen. Azt szeretné jelenteni, hogy póráz nélkül senki ne sétáltasson kutyát az adott utcákban 

– fejtette ki a polgármester, aki elmondta, hogy már készülnek a matricák a táblákhoz, ami magyarázná a pontosabb jelentését, hogy mindenki számára egyértelmű legyen. 

– Mivel nem létezik olyan tábla, ami hivatalosan azt jelentené, hogy tilos póráz nélkül kutyát sétáltatni, ezért választottuk ezt a formát, amit sokan félreértettek – tette hozzá Bíró Imre.

A táblák közül egyet egyébként már valamelyik lakó önszorgalomból levett a helyéről, kifejezve egyet nem értését. A polgármester a Bors kérdésére azonban megerősítette: ők nem szedték le a táblákat a Facebook poszt után, hamarosan pedig elkészülnek hozzá a magyarázó matricák is. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.