Kormányinfó

Itt vannak a kormány legújabb bejelentései

Létrehozva: 2023.04.20.

Módosítva: 2023.04.20.

Ülésezett a kormány, Gulyás Gergely pedig ismertette a döntéseket.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy több százezren haltak meg eddig a háborúban, mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, így pedig a háború beláthatatlan ideig elhúzódhat. Néhány nyugati ország szegényített urántartalmú fegyvereket küld, míg az oroszok nukleáris fegyvereket tesztelnek - tette hozzá.

"A kormánynak nem változott az az álláspontja, hogy a NATO ne keveredjen bele a háborúba."  

Mindez egy atomháborút jelentene - mondta Gulyás. "Nem szállítunk továbbra sem fegyvereket, a kormány a béke pártján van."

Június 30-ig maradnak az árstopok

Gulyás közölte, hogy a háború miatt jelentős inflációs helyzet alakult ki. Amíg háború van, és szankciók vannak, addig infláció is van. A kormány célja, hogy idén decemberre egy számjegyű legyen a drágulás. Június 30-ig maradnak az árstopok - jelentette be Gulyás. "Üdvözli a kormány, hogy a jegybank, csökkentheti a kamatfolyosó felső sávját".

Ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés

A mezőgazdasági öntözés idén ingyenes lesz, ennek költségeit a kormány átvállalja - mondta Gulyás Gergely. Az ukrán gabonaimportról azt mondta a miniszter, hogy tranzit szállítások a jövőben is lehetnek, de Magyarországra nem lehet szállítani.

Rezsicsökkentés: Komoly segítséget kapnak a mikrovállalkozások

A kormány folyamatosan tárgyal további tagállamokkal az ukrán gabonaimport miatt kiváltott helyzettel. Döntött a kormány arról is, hogy mikrovállalkozások esetében az átlagfogyasztás feletti áramfogyasztását a lakossági piaci árakhoz igazítják, mindez azt jelenti hogy egy kiloatt ára 70 forint lesz - jelentette be Gulyás Gergely. 

Amíg maradnak az árstopok, addig a hatóságok folyamatosan ellenőrizni fognak

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, hogy ameddig háború lesz, addig marad a magas infláció. Brüsszel újabb és újabb szankciókról tárgyal. A kormány meghozta az inflációellenes lépéseit, és ezeknek már van hatása, mivel január óta csökken az infláció - tette hozzá. Nincs pardon a trükközésre - mondta Szentkirályi.

"Mindenkinek az előírt mennyiségű készletet biztosítania kell az árstopos termékekből. Amíg maradnak az árstopok, addig a hatóságok folyamatosan ellenőrizni fognak. "

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt