Az egész országot megrázta az a nyíregyházi eset, melyről az utóbbi napokban a Bors is beszámolt. Mint azt megírtuk, szombat hajnalban egy ezüst SUV parkolt le a város rendőrsége elé, a bent ülő házaspár pedig azzal sétált be a döbbent zsarukhoz, miszerint egy kétéves gyermek holtteste van az autójuk csomagtartójában.
A rendőrök azonnal kirohantak a kocsihoz, ahol megtalálták a magzatpózban fekvő kisfiú testét és egyéves húgát is, aki ugyan életben volt, de számtalan horzsolás borította testszerte.
A kislányt kórházba szállították, a házaspár kocsiját pedig kordonnal vették körül, majd a rendőrségre gurultak vele, a házaspárt pedig kihallgatták. Kiderült, hogy a kisfiú ekkor már több napja halott lehetett, teste pedig napok óta a csomagtartóban heverhetett.
Az Ügyészség keddi tájékoztatása szerint az ügyben segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt hallgattak ki egy nőt - a gyerek nevelőanyját - , aki a vallomástételt megtagadta, de nem élt panasszal a nyomozó hatóság intézkedése ellen.
A nő szabadlábon védekezhet, mert nem merült fel olyan körülmény, ami indokolná az őrizetbe vételét vagy a letartóztatását - tette hozzá.
Az ügyészségi szóvivő az előzményekről beszámoló közleményében azt írta, a gyámhatóság 2023. január 13-án vette nevelésbe a kétéves kisfiút és annak egyéves húgát, majd mindkét gyermeket a gyanúsítottnál, mint nevelőszülőnél helyezte el; a nevelt gyerekek így a nővel és férjével, valamint két közös kiskorú gyermekükkel éltek együtt egy nyíregyházi lakásban.
A nő április 12-én este megetette a kétéves kisfiút, aki evés közben félrenyelt, amitől megfulladt. A gyanúsított nem hívott orvosi segítséget és kórházba sem vitte el a gyermeket, ehelyett még aznap éjjel levitte a holttestet a ház előtt parkoló autójukhoz, a jármű csomagtartójába tette, az egyéves kislányt pedig beültette a gyermekülésbe. Ezután egy búcsúlevelet hátrahagyva elindult otthonról, majd két napig Nyíregyházán és környékén autózott
- ismertette a szóvivő.
Az asszonyt szombat hajnalban találta meg a keresésükre indult férj és a nő apósa a város külterületén, onnan mentek el együtt a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra.
Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a kisfiú halálát fulladás okozta, húgát a mentők megfigyelésre kórházba vitték, de vele kapcsolatban a jelenlegi adatok szerint nem merült fel olyan körülmény, hogy bűncselekmény áldozata lenne - közölte a szóvivő.
Hozzátették, a nyomozás folyamatban van, szakértői vélemények beszerzése zajlik, tanúkihallgatásokat tartanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.