A hátborzongató és egyben döbbenetes hírről a Szon számolt be, akik nem hivatalos információk szerint azt írták, hogy ma reggel sétáltak be a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra ismeretlen emberek azzal a sokkoló információval, miszerint egy kétéves gyermek holtteste van a kocsijuk csomagtartójában.
Egyelőre azonban még semmilyen biztos információ nem érkezett az üggyel kapcsolatban, jelen pillanatban az sem világos, hogy pontosan kik és hányan sétáltak be a rendőrségre.
Ahogyan a lap, úgy a Bors is megkereste az illetékes rendőrkapitányságot az üggyel kapcsolatban, de eddig még nem érkezett válasz a kérdéseinkre.
A portál tudósítói most is a helyszínen tartózkodnak, ahol egy fotón az látszik, ahol egy mentőszolgálatos kocsi előtt egy fehér SUV áll, körülöttük pedig rendőrök is tartózkodnak. A helyieket megrázta a hír, többen abban reménykednek, hogy csak tévedésről lehet szó:
- Már csak a hír is sokkolt, és nagyon remélem, hogy csak valami fatális tévedés van a dolog mögött
- mondta egy helyi asszony, aki maga is családanya. Mint mondta, ő maga nem a helyszín közelében él, hozzá is csak a híre jutottak el:
- Ennél még az is jobb lenne, ha valaki csak "szórakozott" volna. Az is teljesen érthetetlen és sokkoló lenne, ha ilyennel szórakozik valaki, de annál jobb, mintha igaz lenne - szögezte le. A cikk alatt egymást érik a döbbent kommentek:
- Hol élünk? Ha ez igaz, akkor már tényleg megérett a világ a pusztulásra - írták többen is.
Amint lapunk választ kap a rendőrségtől az üggyel kapcsolatos kérdésekre, cikkünket frissítjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.