"Ne aggódj, apa! A túlvilágon találkozunk" - influenzás tünetekkel került kórházba, meghalt a lány

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 06. 11:00
Tudta, hogy meg fog halni, búcsúüzeneteket írt a szeretteinek. Még a temetéséről is rendelkezett halálos ágyán.
sv

Bethannie Booth életvidám volt, kedves, a társaság középpontja, és mindössze 24 éves. Hatalmas űrt hagyott maga után, amikor a kórházban, családja körében elhunyt. A betegség rendkívül gyors lefolyású volt, és bár az orvosok mindent megtettek érte, a szervezete feladta a harcot. A kezdeti tünetei az influenzáéval és az egyszerű megfázáséval voltak hasonlatosak, éppen emiatt senki nem sejtette, hogy ilyen nagy a baj. Csak később derült ki, hogy úgynevezett streptococcusos garatgyulladással küzd, amely elsősorban a torkot és a mandulát támadja meg, de könnyen átterjedhet a gégére is.

gyertya, gyász, elhunyt, meghalt, haláleset, baleset,
Elhunyt a 24 éves lány. Fotó: Pixabay.com

Bethannie szerető családban nőtt fel, három lánytestvér közül ő volt a legfiatalabb, valamint volt egy tízéves öccse is. Egy általános iskolában dolgozott, a munkahelyén lett először rosszul, amikor is azonnal felhívta a mentősöket. Arra panaszkodott, hogy vörös dudorok jelentek meg az arcán, amire a telefon túlsó végéről csak annyit mondtak, hogy minden bizonnyal pattanásokról van szó. Néhány nappal később azonban újra felhívta a számot és fájdalmakra panaszkodott, mire azt javasolták, hogy mielőbb menjen kórházba. Amikor beérkezett, azonnal az intenzív osztályra szállították, ugyanis összeesett a tüdeje, és egyéb szervei is kezdtek leállni.

Hamarosan kómába esett, és két és fél hetet kellett kórházban töltenie, miközben gépek gondoskodtak az oxigénellátásáról. A tüdejét meg kellett műteni, ugyanis lyuk keletkezett benne. Miközben Bethannie a gépeken volt, a szervezete javulást mutatott. Az orvosok bizakodóak voltak, ezért leszedték a gépekről, és azt közölték a családdal, hogy bár a gyógyulás lassú és rögös lesz, de nagyon jó esélyei vannak a lánynak. Nem tartották valószínűnek, hogy nem épül fel. Sajnos azonban öt nappal később visszatért a betegség, amely teljesen úrrá lett a lány testén, így hamarosan menthetetlen állapotba került. Bethannie a kórházban hunyt el szülei és két nővére jelenlétében.

A Mirror megtudta, hogy mielőtt Bethannie meghalt volna, üzeneteket küldött szeretteinek. Azt mondta, tudja, hogy meg fog halni, ezért mindenkitől el szeretne köszönni. Apjának azt írta, ne aggódjon, a túlvilágon majd találkoznak, édesanyjának pedig azt üzente, hogy nagyon szereti, és ígéri, hogy minden rendben lesz. Bethannie egy iskolában dolgozott, és a lap azt is megtudta, hogy a gyerekek rengeteg kártyát küldtek neki. Minden kisdiák azt mondta, hogy Bethannie állandóan megnevettette őket. Nővére állítása szerint ő volt a buli lelke, nagyon makacs volt, ugyanakkor túl kedves és jó volt ehhez a világhoz.

A szülei fogták a kezét, amikor meghalt, és nem győzték kifejezni hálájukat a kórház orvosainak, akik mindent megtettek lányukért. Édesanyja azt mondta:

Azt mondják, Isten először a legjobbakat veszik el tőlünk, mert szüksége van az angyalaira. Ugyanakkor mindannyiunkat elborzasztott a halála.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.