Bűntény

Saját mozgássérült fiát adta el a horroranya, nyolcan éltek egy aprócska garázsban

Létrehozva: 2023.04.07.

Jelenleg is nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a hatéves fiúcskát, akit utoljára novemberben láttak a rokonai. Úgy sejtik: anyja eladhatta, vagy akár meg is ölhette.

Noha novemberben látták utoljára, rokonai csak márciusban jelentették a hatéves mozgássérült gyermek eltűnését. Noha a hatóságok nagy erővel nyomoznak az ügyben jelenleg is, kiszivárgott rendőrségi iratok szerint nem egyszerű eltűnésről van szó: az anya vagy eladta a gyermeket, vagy akár meg is ölhette. A texasi Noel Rodriguez-Alvarezt még tavaly, hálaadás napján látták utoljára, a rendőrség azonban csak a eltűnése bejelentését követően, idén tavasszal tudott elkezdeni nyomozni. Először Noel, hat testvére, valamint anyjuk lakhelyét látogatták meg, amely egy aprócska, garázsból átalakított szoba. A szörnyűséges körülmények közt gyerekeit nevelő Cindy Rodriguez-Singh akkor azt állította: a kisfiú Mexikóban van, a rokonoknál, ez azonban hazugságnak bizonyult. 

Noel Rodriguez-Alvarez
A kis Noelt hosszú hónapok óta nem látták a rokonok

Pár nappal később a nőt és hat gyermekét látták egy reptéren, Noel azonban akkor sem volt vele. A rendőrség végül körözést adott ki a tízgyermekes, 37 éves asszonyra, akinek három gyermeke egyébként a nagyszülőkkel él. A kiszivárgott iratok szerint elképzelhető ugyanis, hogy köze van a mozgássérült gyermek eltűnéséhez: eladhatta őt. Erről számolt be legalábbis a hatóságoknak az anya testvére. Természetesen ezt jelenleg még nem tudják alátámasztani a nyomozók, ugyanakkor tény, hogy a nő körözés alatt áll.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715066110
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195639_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715066110
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195493_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715066110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715066110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715066110
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?