Baleset

10 méterről zuhant le, most ismét a Fővárosi Nagycirkuszban repül

Sz. Z.

Létrehozva: 2023.04.09.

Módosítva: 2023.04.09.

Bámulatos hullámvasutat járt be a Sky Angels, míg eljutottak a Fővárosi Nagycirkusz kupolájába: romantikus szerelem, világjárás, fantasztikus sikerek, Arany Bohóc-díj - majd zuhanás tíz méter magasból és agyrázkódás, intenzív osztály, rehabilitáció. Ma pedig ismét együtt repülnek a magasban.

Azt mondták Kristina Vorobyevának, járni sem fog, most pedig a Fővárosi Nagycirkusz kupolájában repül a férjével. A fiatalok számos sikeren és egy óriási baleseten vannak túl, történetük az akarat diadala.

A Sky Angels a monte carlo-i cirkuszfesztibálon, ahol Arany Bohóc-díjat nyertek. Fotó: VALERY HACHE

Az üzbég páros 2017-ben megnyerte a monte-carlói Arany Bohóc díjat 2017-ben a kupolában előadott artistaszámukkal, amit biztosító kötél és háló nélkül adtak elő. Ezután bejárták számukkal a világot. Mind a magánéletben, mind a munkában nagy volt az összhang Kristina Vorobyeva és Rustem Osmanov között. 2020 januárjában azonban a tündérálom rémálommá vált: tíz métert zuhantak a kupolából a Carré-i World Christmas Circus előadásán. Az egyik mutatvány ugyanis az volt, hogy a férfi a fogával tartotta a trapézt, felesége pedig rajta függött, így repültek. Rustem Osmanov foga azonban kitört és mindketten lezuhantak. Mivel Kristina ért először földet, rázuhant a férje, így ő sérült meg jobban. A férje agyrázkódást szenvedett és napokig sokkos állapotban volt, Kristinának mindene összetört.   

Kristina a kórházi ágyán. Hihetetlen akaraterővel épült fel. Fotó: Facebook

Az orvosok először azt mondták , járni sem fog tudni, de

 Kristina kijelentette: ismét repülni fog a cirkuszi kupolában férjével. 

Három műtétet végeztek el a nyakán és a gerincén, hónapokig egy amszterdami rehabilitációs klinikán lábadozott. 2020. április közepén már arról szóltak a híradások, hogy ismét lábra állt és sétál. 

Arra számítunk, hogy április végén mankóval kilép az ajtón. Rehabilitációja nagyon intenzív volt. Magatehetetlen volt, amikor hozzánk került, csak a lábát tudta mozgatni

 számolt be az artista állapotáról gyógytornásza, Mireille Pont. 

Kristina tartotta a szavát, óriási akaraterővel a legnagyobb fájdalmak árán is tornázott, mozgott, hogy visszanyerje képességeit és legyőzte félelmét. Ismét a kupolában láthatja őt férjével repülni a közönség: most a Fővárosi Nagycirkuszban bizonyítja: képes mindarra, amire a baleset előtt. 

Fantasztikus számot mutatnak be a Fővárosi Nagycirkuszban. 

A Fővárosi Nagycirkusz új, A sztyeppe illata című műsorának premierjén a Sky Angelsnek a premieren állva tapsoltak a nézők. A műsoruk is lélegzetelállító, de a történetük igazán szívszorító és arról tanúskodik, hogy az ember bármire képes, ha eléggé akarja.

A sztyeppe illata

A vadregényes keleti sztyeppék mondákkal és gazdag történelmi hagyományokkal átitatott, egzotikus világába kalauzol a Fővárosi Nagycirkusz új műsora, aminek április 5-én volt a premierje. Türkmén, üzbég, mongol, magyar és ukrán artistaművészek elevenítik fel kulturális gyökereiket a cirkuszművészet segítségével. A műsorban autentikus zenére vágtázó lovak, hajlékony és vakmerő artisták, megannyi csoda látható.  Fekete Péter rendező ismét porondra hívta a több mint egy éve a háború elől hozzánk menekült, nálunk vendégeskedő és tanuló ukrán artistaképzős fiatalokat is.

Az előadáshoz egy kiállítás is kapcsolódik: a Fővárosi Nagycirkusz előtti téren felállított sátorban etnográfiai fotókiállítás látható. Sántha István szociálantropológus 1989 óta folytatott szibériai, valamint közép- és belső-ázsiai terepkutatásai során készített felvételei láthatók.  

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025311
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025311
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715025311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?