Elképesztően cukin bontja ki ajándékait az SMA-s Zente – videó

születésnap
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 01. 19:20
Csak úgy sugárzik a boldogság a harcos kisfiú arcán. Varázslatos születésnapi partija volt.
K.B.

Az SMA-val küzdő Zentét egy ország ismerte meg néhány évvel ezelőtt, amikor szüleinek sikerült összegyűjteniük a Zolgensma nevű gyógyszerre a 700 millió forintot. Zente úttörőnek számít, hiszen nemcsak rávilágított az SMA-s betegség nehézségére, de azóta az állam ingyenesen biztosítja azoknak a magyar gyerekeknek a kezelését, akiknek ez orvosilag ajánlott.

Zente már sétálgat
Zente fejlődését egy ország követi nyomon Fotó:   Facebook

A fejlődését pedig közösségi oldalán keresztül továbbra is az egész ország követheti nyomon. Zente február 28-án ünnepelte az ötödik születésnapját. Édesanyja először egy rövid posztban osztotta meg örömüket, majd egy hosszabb összefoglalót is közzétett. Utóbbit annak apropóján, hogy köszönetet mondjon, ugyanis idén több mint 6 ezer jókívánságot kapott a kisfiú. 

– Idén nagyon nehezen döntött és fel is adta nekem a leckét rendesen. Több téma között vacilált, így lett az itthoni zsúr Nyúl Péteres, az ovis pedig Lengemesék. (Két tejmentes tortát sütöttem ennek megfelelően) – kezdte a kisfiú anyukája, majd az ajándékozásról is mesélt: 

– A karácsonyi kívánságlistától eltérően, most nem esett bele a tehetetlenség hibájába, ami miatt külön büszke voltam rá! Egy legót, egy társasjátékot (Rumini) és egy könyvet (Lengemesék 5. Kötet) kért. Ezzel a néhány képpel szeretnénk megköszönni mindenkinek, hogy velünk örültek egy újabb kihívásokkal teli év kezdetének. Éljenek az 5 évesek! (is! ) – zárta sorait Zente anyukája. Arról, hogy az SMA-s kisfiú milyen ügyesen és hatalmas boldogsággal bontja ki az ajándékait a hozzászólások között találhattok egy videót. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.