Premier

Sztárparádé a vörös szőnyegen, bemutatták a legújabb magyar kalandfilmet

Létrehozva: 2023.03.07.

Módosítva: 2023.03.07.

A mozikban március 9-től látható magyar kalandfilm, a HADIK.

Több mint 260 éve, 1757. őszén a Habsburg Birodalom huszár tábornoka, Hadik András végrehajtotta a történelem egyik legbátrabb hadicselét. Seregével elfoglalta, megsarcolta Berlint és mielőtt a porosz király csapatai rajtuk üthettek volna, távoztak a meglepett fővárosból. A mozikban március 9-től látható magyar kalandfilm, a HADIK úgy idézi meg ezt a dicső tettüket, ahogy azt a legendáriumok feljegyezték. Ütközetekkel, fogolyszöktetéssel, ostrommal, kard- és pisztolypárbajokkal kísérve, egyúttal bemutatva azt, hogy miért is voltak akkoriban párját ritkító katonák a magyar huszárok. 

Fotó: Mate Krisztian

A Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, Szalma Tamás, László Zsolt és Horváth Lili főszereplésével forgatott film ma debütáló hosszú előzetese felvillantja Hadikék lehetetlen küldetésének izgalmas pillanatait, szembenálló főhőseit, akikre rengeteg kaland, kihívás, ármány és árulás vár a látványos köntösbe bújtatott és vászonra vitt történetben.

Fotó: Máté Krisztián

„A Hadik előkészítése több évig tartott a 2021. őszén induló forgatásáig. Ezt az időt maximálisan igyekeztünk kihasználni többek közt arra, hogy a szereplőket felkészítsük a rájuk váró, cseppet sem könnyű feladatokra. A huszárok lovagolnak, csatába mennek, közelharcot vívnak, amiket az őket játszó színészeknek is készség szinten el kellett sajátítaniuk. Ezeknek a tréningeknek köszönhetően a felvételek során sokkal több olyan jelenetbe lehetett őket bevonni, amelyek esetén más filmekben már dublőröket alkalmaznának helyettük. Fantasztikus munkát fektettek a filmbe, ami a vászonról is vissza fog köszönni. Abban bízom, hogy a nézőknek folyamatosan jóleső meglepetésekben lesz része a szereplők játékát, bátorságát látva.”

 – jegyezte meg a film rendezője, Szikora János.

Fotó: Máté Krisztián

A látványos csata- és küzdő jeleneteket a hazai kaszkadőrszakma egyik legkiválóbb képviselője, Gulyás Kiss Zoltán koreografálta és tanította be a színészeknek, akik igazán élvezték, hogy a fizikumukat nap, mint nap próbára tévő feladatok vártak rájuk a változatos helyszíneken, egyebek közt Babatpusztán, illetve a komáromi Monostori Erődben zajló forgatáson. Az őket segítő stáb tagja volt a Marvel-képregényfilmek kaszkadőr koordinátora, Steve Dent is, aki az Indiana Jones és a sors tárcsája forgatásával párhuzamosan dolgozott a Hadik akciójelenetein. A több száz résztvevőt mozgató ütközetek felvételekor pedig személyesen felügyelte a minél látványosabb pillanatok megörökítését.

Fotó: Máté Krisztián

A film ugyanakkor nem csupán pergő akciókban bővelkedik, hanem egyedülálló módon 64, szöveges szerepet játszó színészt is felvonultat. A főszereplők, Trill Zsolt, Molnár Áron, Horváth Lili, Szalma Tamás, Szabó Győző, László Zsolt, Julia Jukobowska mellett látható lesz Sághy Tamás, Bordán Lili, Reviczky Gábor, Lábodi Ádám, Hirtling István, Mucsi Zoltán, valamint olyan rég látott művészek is, mint Tordy Géza, Körtvélyessy Zsolt, Kovács Lajos és Derzsi János.

Fotó: Máté Krisztián

A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, producere Nagy Endre (56 csepp vér, A rózsa éneke). A film rendezője Szikora János neves színházi

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142271_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713470417
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713470417
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713470417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713470417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze