Aktuális

Kiderült, várható-e ma is hóesés

Címkék
időjárás

Létrehozva: 2023.03.16.

Télies időre van kilátás, de a nap azért kicsit felmelegítheti a testeket és lelkeket.

Mint arról a Bors tegnap beszámolt, a nemzeti ünnep alkalmából ismét havazott március 15-én 10 év után. Észak-északnyugat felől folyamatosan áramlott fölénk a hideg, aminek meg is lett az eredménye: reggel még csak egy-egy hófolt árválkodott a Kékesen, kora délutánra gyakorlatilag minden fehér takaró borított. Sokakban nem véletlenül idézte fel a látvány a 10 évvel ezelőtti március 15-ei havazást: akkor a magyar utak lényegében megbénultak. Több ezren rekedtek az utakon, sokakhoz 24 óra múlva jutott csak el a segítség.  Hat megyében összesen négyezer embert menekítettek ki az elakadt autókból, és négyszáz ember vesztegelt az elakadt járművekben. 

Kékestető, 2023. március 15., Időkép videó
Fotó: Időkép

Most ilyenről szerencsére nem volt szó, és nagy valószínűséggel ma sem fog behavazódni az ország, sőt, gyönyörű napsütésre lehet számítani, bár még elég télies lesz az idő.

A Tiszántúlon is csökken a felhőzet, és országszerte napos, gyengén felhős idő valószínű. Eleinte még élénk lesz az északnyugati szél. Reggel gyenge fagy lesz, délután 9-11 fok várható - írja előrejelzésében a Köpönyeg.

 

Ilyen idő várható a hétvégéhez közeledve:

 

Péntek

Fátyolfelhők szűrik a márciusi napsütést. Nem lesz csapadék. Reggel még előfordul gyenge fagy, délutánra 10 és 15 fok közé melegszik a levegő.

Szombat

Többórás napsütésre van kilátás, csak kevés felhő lesz az égen. Eső nem alakul ki. A délkeleti szél többfelé megélénkül. A maximum már 15 fok körül várható.

Vasárnap

A napos délelőtt után délután megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem fordul elő. 15-17 fok körüli kora tavaszi időnk lesz.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek