Óraátállítás

Kiderült, kell-e még a hétvégén átállítani az órákat

K.B.

2023. március 23. csütörtök 09:15

Fontos döntésre jutott az Európai Unió az óraátállítás kapcsán.

A nyári időszámítás mindig március utolsó vasárnapján kezdődik. Idén ez március 26-ára esik, tehát ekkor kell átállítani az óráinkat hajnal 2-ről előrefelé, hajnal 3-ra. Vagyis egy órával kevesebbet alhatunk, cserébe viszont egy órával tovább lesz világos.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Az óraátállítás eltörlése valamennyi uniós országban kötelező, ennek időpontja, és főként a megfelelő időzónában történő megállapodás kérdése azonban még nagy vitákat kavar. Amit az is bizonyít, hogy a döntés már 2019-ben hivatalossá vált, de azóta is halasztják a bevezetését.

Az Európai Unió nemrég úgy döntött, hogy 2024-ben minden országnak választani kell egy végleges időszámítást. Ezután valószínűleg soha többet nem fogjuk állítgatni az óráinkat. Így az idei év lehet az utolsó, amikor még  szervezetünknek túl kell esnie, ezen a nem épp kellemes folyamaton.

A Magyar Alvás Szövetség a kormányzati döntések előtt javasolja a szakemberek és a közvélemény érveinek a meghallgatását is, azzal kapcsolatban melyik időzóna maradjon véglegesen. Megfontolandó lehet akár a jelenlegi időzóna, a GMT+1 váltás lehetősége, vagy más kronobiológiai javaslatok figyelembe vétele.

- Az alvatlanság kora - ahogy jellemezték a Magyar Alvás Szövetség nemzetközi konferenciáján, a Magyar Tudományos Akadémián néhány napja a szakemberek a Covid-világjárvány utáni időszakot - új életmód és egészség szemlélet váltást kíván - hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke, - nem hosszabbíthatjuk tovább következmények nélkül a nappalokat, az éjszakai alvásidő rovására.

(VIA)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035020_auto_resized.jpg
origo.hu

Képeken Suhajda Szilárd csodálatos pályafutása - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15522_resized.jpg?avcount=1685242208
origo.hu

Nem sokat takar Szabó Zsófi melleiből a pink bikinifelső - KÉPEK

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035743_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vége a mosolyszünetnek: L.L. Junior kibékült volt kedvesével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035975_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megható üzenettel búcsúzott el fiától Suhajda Szilárd édesapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035785_auto_resized.jpg
life.hu

Erőss Zsolt özvegye Suhajda Szilárd tragédiájáról: "Halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035781_auto_resized.png
hirtv.hu

Drónokkal támadtak az oroszok és az ukránok is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15531_resized.jpg?avcount=1685242208
origo.hu

Előkerült a botránya után Kelemen Anna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034472_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Indul a bodzaszezon! Ezt érdemes tudni a csodás növényről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035438_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesve keresi hatéves kislányát Roland, attól fél, kárt tehet benne az anyja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685242208
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685242208
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt nézd, mekkorára kerekedett Hosszú Katinka terhes pocakja! - Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RJhXgS7AnVkYnDTAk-nhk4y_F7B0IHXhZhUrPCYEyCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzMWFlNzYyMzc2NjRhMzFiY2UxZDkyNjg3NzgzNjFm.jpg
Elismerés

Csillagot kapott Koltai Lajos az Egri Csillagok Sétányán

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/XVR1rFo8vhKK5KR6sTko5LsqeT8CmbAKQhOOCOvq0D4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjNDllNWM5ZWRjMzQwNTI5YmZiOTQzNzM4ZjQwYTJj.jpg
Eltűnt

Kétségbeesve keresi hatéves kislányát Roland, attól fél, kárt tehet benne az anyja