Tíz ember vesztette életét a magyar utakon, mindössze három nap alatt. Március utolsó hétvégéje nagyon tragikusra sikerült a közlekedés terén, a rendőröknek 94 baleseti helyszínen kellett dolgozniuk. A tíz értelmetlen halál mellett 23 ember súlyosan, 63 pedig könnyebben megsérült – összegezett cikkében a Metropol. Az áldozatok között születésnapról hazafelé tartó apuka, nagymamájának ebédet szállító anyuka, TikTokra videót készítő motoros, és rosszullét miatt útról lesodródó autós is akadt. A tavaszi szeszélyes időjárás és a vasárnapi óraátállítás sem tett túl jót a szervezetünknek. A hétfő sajnos ugyanolyan feketén folytatódott: Örkénynél egy 22 éves nő veszítette el uralmát a gépjárműve felett, lesodródott az útról és egy fának hajtott. Az ütközés akkora erejű volt, hogy az autó szinte teljesen megsemmisült, a fiatal nő pedig a helyszínen életét vesztette.
Péntek kora este történt a hétvége első tragédiája. A Piliscsabai Polgárőr Egyesület beszámolója szerint egy Jaguar személyautó egy kocsisort akart megelőzni, amikor sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett. Az autó az út melletti árokba, majd egy fának csapódott a 10-es főúton, Piliscsabánál. Egy ismerős az áldozatról, Attiláról és párjáról írta, hogy „Nagyon aranyos házaspár voltak”.
Szombaton Egerben egy motoros vesztette életét. A férfi a TikTok videómegosztó csatornára akart felvételt készíteni arról, ahogy motorjával száguld. Először szintén kétkerekűvel lévő barátját kérte meg erre, aki azonban nemet mondott, nem akart vezetés közben videózni. A férfi ezután száguldott a halálba, a szó szoros értelmében: 180 km/h sebességgel csapódott egy korlátnak, 90 méteres féktávval. A 41 éves férfi halálának helyszínén forgatott riportot a TV2, az összetört motor mellett akkor még folyamatosan csörgött a telefon. „Nagyon vigyázott, mindig nagyon megfontolt volt, ezért nem értjük, hogy miért történt ez” – mondta sírva az ismerős.
Vasárnap kora délután Nyírcsaholy és Nagyecsed között ütközött össze két személyautó, az egyiket vezető 38 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A hírek szerint ő kislányával együtt utazott, a gyermek karcolásokkal megúszta a balesetet, a saját lábán szállt ki az autóból, a másik autó vezetőjét kórházba szállították. A szemtanúk szerint a tragédiát vagy gyorshajtás vagy az autó műszaki meghibásodása okozhatta, a balesetet megelőzően az áldozat autója egy kanyarban „kacsázni” kezdett, aztán majdnem ütközött egy terepjáróval is, ezután csapódott neki félig frontálisan a szembejövő személyautónak.
A 38 éves családanyát rengetegen gyászolják.
Szegény Lejla és szegény gyerekek, akiknek mar most hiányzik az anyukájuk. Fiatalon ment el, mint az anyukája. Nyugodj békében
– írta a nő egyik ismerőse.
– Lejla emlékére, aki sokunknak volt „kis hercegnő”. Még mi is tinédzserek voltunk, mikor már ott volt közöttünk. Nagynak éreztük magunkat, mert ott volt ő, a "kis picur", a mindig mosolygós, „ kis vagányi”, ahogy hívtuk: „kis hercegnő”, azaz Lejla. Ott volt a nagyok között, mint egy kabala, akit jó volt kézről kézre adni, hiszen az édesanyja Timi (sajnos ő is pár éve hirtelen halt meg), még a tiszaparti táborokba is elengedte az ifi hittanosokkal egyetlen szemefényét… S most, amikor vasárnap délutánján húzódtam szülőfalumban,, hogy elrohanjon mellettem a szirénázó mentőautó, a mellettem ülő édesanyámnak mondtam is: „ott már nem jó, ahová így siet”. Percekkel később jött a hír, ami sokkolóként hatott: „Lejla az!”, a mellette lévő gyermeke megúszta a tragédiát, de ő már nincs közöttünk…
Egyetlen mondatot tudtam kimondani, – s nem szégyenlem, kifolyt a könnyem – szegény gyermekek, szegény Margó néni (nagymama)! Drága „kicsi hercegnő”, a mennyországból mosolyogj ránk, és segíts nekünk is mosolyogni!
– búcsúzott tőle egy ismerőse.
Vasárnap kora délután Oroszlányban történt egy borzalmas tragédia. Mint azt a Delta Hírek megírta, egy kerékpáros ismeretlen okból elhagyta a járdát és a patakmederbe hajtott. A fiatal férfi annyira szerencsétlenül esett a fejére, hogy a helyszínen életét vesztette. A tűzoltók mentőkötél segítségével emelték ki a patakból. A 34 éves Székelyudvarhelyről származó férfit rengetegen gyászolják.
Drága fiam, elmentél meghalni!
– írta Arni édesanyja a hír alatt.
– Drága barátom, jó testvérem, a jó Isten nyugtasson békében, az angyalok vigyázzanak rád – búcsúzott Arnoldtól barátja.
Vasárnap este Páhinál egy személyautó egyelőre ismeretlen okokból lesodródott az útról és az árokba csapódott. Az autó sofőrjének életét már nem tudták megmenteni, két utasa súlyosan sérült.
– Erre nincsenek szavak, csak a jó Isten tudja a választ, hogy miért. A mérhetetlen fájdalmadban osztozunk – írta egy ismerős a mindössze 22 éves Máté összetört édesanyjának.
Nem az egri volt az egyetlen motoros tragédia a hétvégén, szombaton Bajnán is történt egy halálos motoros baleset, abban egy személyautóval ütközött össze a kétkerekűvel közlekedő férfi, aki a helyszínen életét vesztette. Tata és Környe között vasárnap egy autó az árokba csapódott, miután sofőrje vezetés közben rosszul lett. A férfi életét már nem tudták megmenteni. Szombaton a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Nyúlon történt tragédia, egy háromgyerekes családapa elektromos rollerével tartott haza egy szülinapi ünnepségről, amikor baleset történt. A Borsnak egy ismerőse azt nyilatkozta, hogy a férfi rosszul lett a járműn, ráesett a rollerre, majd eltörte a nyakát a baleset során. A környékbeliek megpróbálták megmenteni az életét, de a 41 éves férfin már nem lehetett segíteni. Pénteken este Kerepesen ütöttek el egy idős asszonyt. A 84 éves asszony az úttesten akart átkelni, kórházba szállítás közben életét vesztette Szintén péntek este Nemeskér külterületén gázoltak halálra egy gyalogost.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.