Lövések

Fejbe lőtte sógorát egy férfi Kispesten

C.Á.

Létrehozva: 2023.03.29.

Módosítva: 2023.03.30.

Először csak figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, aztán másodszorra már eltalálta a sógora fejét.

Hatalmas durranásokra lettek figyelmesek hétfőn a 19. kerületi Hamvas utcában lakók. Hamarosan a sziréna is felhangzott: a Bors információi szerint egy család házához siettek a rendőrök, 30 év körüli férfi fejbe lőtte a sógorát egy elszámolási vita miatt. Úgy tudjuk, gumilövedékes fegyvert használt, így a sértett nem került életveszélybe. Lapunk megkérdezte a szomszédokat, akik elmondták: nem értik, mi történhetett, hiszen egy rendezett családról van szó. 

Ebbe az utcába vonult ki a rendőrség. Fotó: Vaskó Tamás

Az egész utca csupa vér volt

– kezdte lapunknak az egyik szomszéd. 

Az egész járdát végigcsepegtette vérével az áldozat. Fotó: Vaskó Tamás

– Látszik, hogy az, akit fejbe lőttek, sétálgatott az utcában, ugyanis a járdán mindenhol végigcsöpögött a vére. Én csak látásból ismerem az ott lakókat, de nagyon rendezettnek tűnnek, nem is értem, hogy mi történhetett most... Úgy hallottam, hogy a sógor kötött beléjük, ami dulakodásba fordult, majd azok, akik védték magukat, elsütötték a fegyvert. Azt hallottam, elszámolási vita volt köztük. Ez okozhatta a veszekedést, ami elfajult...”

Információink szerint a kiérkező mentősök ellátták a sérültet, aki a lövés miatt nem került életveszélyes állapotba. Lapunk megkérdezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, milyen eljárás folyik az ügyben és letartóztatták-e a tettest, vagy jogos önvédelem történt. 

A BRFK a következőt válaszolta lapunknak:

"Megkeresésére arról tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. március 27-én 16 óra 44 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy a XIX. kerületi Hamvas utcában egy férfit gumilövedékes pisztollyal lőttek meg. A kerületi rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahonnan egy férfit a kerületi kapitányságra állítottak elő, őt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, illetve őrizetbe is vették. Egy másik férfit a mentők kórházba vittek, őt később a nyomozók önbíráskodás bűntett miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Az esettel összefüggésben gumilövedékes pisztollyal meglőtt férfi könnyű sérülést szenvedett. A tényállás teljes körű tisztázása a nyomozás további feladata."

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei