2022. minden eddiginél sikeresebb, eredményesebb év volt a sportágban: az 50 világbajnok és 91 magyar bajnok méltón reprezentálja a világelitbe tartozó magyar horgászsportot. E sikerekhez a versenyzők és horgászvezetők mellett horgászszervezetek, intézmények és támogatók is hozzájárultak – emelte ki megnyitójában Dr. Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese. Az Országos Versenyhorgász Bizottság tagjai öt évre szóló megbízást vehettek át és ugyancsak fél évtizedes megbízást kaptak az egyes szakágak vezetői és a pályázat útján kiválasztott szövetségi kapitányok is. A Magyar Csapat (Team Hungary) sporttámogatói rendszer keretei között az Agrárminisztérium, a sportért felelős Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Versenysport Szövetség mellett már 36 különböző cég vesz részt a támogatásban, amit ezúton is megköszönt a Szövetség.
A gálán adták át az év horgászsportolója címeket is. A 2022-es versenyévad utánpótláskorú versenyzői közül Nagy Hunor, a hölgyek közül Walter-Barna Diána, míg a felnőtt férfiak kategóriájában Bakó Péter vehette át az elismerést. Életműdíjjal ismerték el a castingsportban és az úszós válogatottban is jeleskedő, 82 esztendős Slemmer Ferenc több évtizedes sportolói életútját – írja holnapján a MOHOSZ.
Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke, Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója és Nagy Attila, az Országos Versenyhorgász Bizottság elnöke köszöntötte az eseményen az egybegyűlteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.