Árak

Hatalmas árcsökkentést jelentett be az Lidl a magyarok egyik kedvenc termékére

2023. március 6. hétfő 07:13

Mától jelentős mértékben és tartósan csökkentik az árakat.

A Lidl március 6-tól, hétfőtől jelentős mértékben és tartósan csökkenti a legnépszerűbb sajtok árát – közölte a boltlánc vállalati kommunikációs cégvezetője közölte a Világgazdasággal.

 

A sajtok ára kiszereléstől és típustól függően akár 25 százalékkal csökken.

 

A saját márkás Pilos 250 grammos Edami darabolt sajt 25 százalékkal kerül majd kevesebbe, 999 forint helyett 749 forintba kerül, az 1 kilogrammos kiszerelésű Pilos trappista sajt 23 százalékkal, azaz 900 forinttal lesz olcsóbb, 2990 forintért lesz elérhető 3890 forint helyett, míg a 700 grammos Pilos trappista sajt 21 százalékkal, azaz 800 forinttal kerül majd kevesebbe, így 2999 forintot kell érte fizetni. A laktózmentes 700 grammos kiszerelésű Pilos trappista sajt esetében az árcsökkenés mértéke szintén 21 százalékos, hétfőtől 2999 forintért elérhető az áruházakban.

Tőzsér Judit kiemelte: a vállalat január elejétől már csaknem 200 termék árát csökkentette tartósan, a célja pedig, hogy a jövőben további árcsökkenést, kedvezményeket tudjon biztosítani a vásárlóinak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034353_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Putyin legújabb bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15523_resized.jpg?avcount=1685244608
origo.hu

Eddig tarthat el, míg Gálvölgyi János fel nem épül betegségéből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034841_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható képet posztolt G.w.M-mel közös kislányáról Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036240_auto_resized.png
hirtv.hu

Európai híradó: Újra Magyarországról vitázik az Európai Parlament

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035785_auto_resized.jpg
life.hu

Erőss Zsolt özvegye Suhajda Szilárd tragédiájáról: "Halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035295_auto_resized.jpg
vg.hu

Az Orosz–ukrán háború 458. napja – friss hírek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15532_resized.jpg?avcount=1685244608
origo.hu

Suhajda Szilárd édesapja szívfacsaró üzenettel búcsúzik fiától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16033694_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. május 27-június 2.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036223_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy Ő: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, mit gondol a versengő csajokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685244608
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685244608
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034510_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nyomorúságos állapotban van" - nem kerteltek a serpák, Suhajda Szilárd állapotáról beszéltek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RJhXgS7AnVkYnDTAk-nhk4y_F7B0IHXhZhUrPCYEyCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzMWFlNzYyMzc2NjRhMzFiY2UxZDkyNjg3NzgzNjFm.jpg
Elismerés

Csillagot kapott Koltai Lajos az Egri Csillagok Sétányán

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/XVR1rFo8vhKK5KR6sTko5LsqeT8CmbAKQhOOCOvq0D4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjNDllNWM5ZWRjMzQwNTI5YmZiOTQzNzM4ZjQwYTJj.jpg
Eltűnt

Kétségbeesve keresi hatéves kislányát Roland, attól fél, kárt tehet benne az anyja