A döbbenetes esetről a BudFlyer nevű repülős blog számolt be: eszerint a Wizz Air gépe Dzsiddából repült Budapestre, amikor az egyik utas egyik pillanatról a másikra balhézni kezdett. A férfi először a mellette ülő utast inzultálta és bántalmazta, majd rátámadt az egyik légikísérőre is, akit szintén megütött.
A pilóta úgy döntött, azonnal leszáll a kairói reptéren.
A járat kapitánya ezért a gép azonnali divertálását rendelte el Egyiptom fővárosának repülőterére. A lekötözött rendbontó utast azonban csak több mint 2 órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről
- írta a blog. Hozzátették, hogy mivel a repülős személyzet munkaideje ekkorra már majdnem lejárt, a gép Ciprusra ment, ahol a fedélzeten ülő 220 utasból álló embertömeget Larnacában és Nicosiába helyezték el az ottani szállodákban.
A személyzet és a javarészt mekkai zarándoklaton résztvevő külföldi így végül 18 órás késéssel landolt Budapesten.
A Wizz Air a Bors kérdésére elmondta: a pilóta helyesen járt el.
Bár ebben az esetben sikerült megfékezni az utast, mielőtt komolyabb sérülés történt volna, egy ilyen helyzetben előfordulhat, hogy orvosi segítségre lesz szükség, amíg a rendbontót nem fékezik meg. A kapitány felelősségteljes döntést hozott, amikor megszakította útját, és leszállt Kairóban, az útvonalon megadott kitérő repülőterek egyikén
- közölte lapunkkal Szécsényi Dániel, a Wizz Air szóvivője. Elmondták azt is, hogy a kairói hatóságok azonnal léptek az ügyben, és eljárást indítottak a balhés magyar ellen, aki egyébként több tízezer eurós kárt okozott a légitársaságnak, így a hatóságok mellett ők is megteszik a megfelelő jogi lépéseket.
Az utas többek között soha nem ülhet többé a cég gépeire.
A Wizz Air megteszi a szükséges jogi lépéseket a szabályszegő utassal szemben, akit a légitársaság járatairól végleg eltiltottak
- szögezte le a szóvivő, aki a cég nevében kért elnézést az utasoktól.
- A Wizz Air az érintett utasoktól elnézést kér a késésért és az esetleges kellemetlenségért, de továbbra minden esetben az utasok, illetve a személyzet biztonsága az elsődleges, így a velük szemben elkövetett agresszió minden lehetséges formájával szemben zéró toleranciát alkalmaz a légitársaság, és mind a szóbeli, mint a tettleges agresszió ellen szigorúan fellép - jelentette ki határozottan.
Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a hirtelen agresszióhullámot, vagy min vitatkoztak össze útitársával, a Wizz Air úgy tudja, hogy nem volt bódult állapotban, tehát drogot és alkoholt nem fogyasztott.
Ez nehéz is lett volna, mert a szaúdi Dzsiddában nem árulnak alkoholt, még a reptéri üzletekben is tilos, így nehezen juthatott volna alkoholhoz. Maximum úgy, ha még Magyarországról, az odaúton visz magával
- mondta a Borsnak egy gyakori utazó, aki Dzsiddában is megfordult már.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.