Aktuális

Újabb gyermekeket mentettek ki a romok alól, köztük egy csecsemőt is

Létrehozva: 2023.02.12.

A halottak száma meghaladja a 28 ezret, élve kimentettek két gyereket.

Élve mentettek ki szombat éjjel két gyereket a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban, csaknem egy héttel a tragédia után. Az ENSZ összesítése szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 28 ezret Törökországban és Szíriában, és félő, hogy a valós mérleg ennek akár kétszerese is lehet.

Fotó: Erdem Sahin / MTI

Egy 13 éves lányt Gaziantep városban találtak meg a túlélők után kutató mentőegységek jóval a mentés szempontjából kritikusnak számító első 72 óra után. Hatay tartományban pedig egy hét hónapos kisfiút mentettek ki, aki több mint 140 órát töltött egy betonlap alatt.

Török sajtójelentések beszámoltak egy 70 éves és egy 35 éves nő, valamint hatéves kislánya sikeres kiszabadításáról is.

A vasárnap kora reggel elérhető hivatalos adatok szerint a hétfői 7-8-as erősségű földrengés következtében 24 617 ember vesztette életét Törökországban és 3574-en haltak meg Szíriában. A sérültek száma meghaladja a 80 ezret.

A törökországi Kahramanmaras városban Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó szervezetének (OCHA) vezetője azt mondta a Sky News csatornának, hogy a halálos áldozatok számát még nem lehet megállapítani, a mostani akár a kétszeresére vagy még tovább is emelkedhet.

Fuat Oktay török alelnök közölte, hogy a tíz érintett tartományban vizsgálni kezdték, milyen törvénysértések történhettek, amelyek az épületek összeomlásához vezettek. 

Eljárás indult 131 ember ellen, aki olyan épületek kivitelezéséért volt felelős, amelyek összedőltek a földrengésben. Egy embert már őrizetbe vettek, 113 ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Murat Kurum városrendezési miniszter arról számolt be, hogy áttekintették 172 ezer épület állapotát a tíz érintett tartományban, és megállapították, hogy mintegy 25 ezer épület súlyosan megrongálódott, sokar sürgősen el kell bontani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717174_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő történetet mesélt a Viszkis rabló Berki Krisztiánról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22383_resized.jpg?avcount=1701267611
origo.hu

Lebukott a Nyugat: itt a drámai leleplezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Döbbenetes történetet mesélt Berki Krisztiánról a Viszkis - "Krisztián úgy bepalizott, mint soha, senki"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716739_auto_resized.jpg
vg.hu

A forintot is megdermesztette a reggeli fagy

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718516_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Fiatalok voltak, tesztoszteron hatása alatt álltak” - nem ítélték el a csoportos nemi erőszakot elkövető migránsbandát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22384_resized.jpg?avcount=1701267611
origo.hu

Kilenc migráns megerőszakolt egy 15 éves lányt egy hamburgi parkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715824_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a pszichológus Kulcsár Edináék házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717004_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már a szakértők is megkongatták a vészharangokat: nagyon nagy veszélyben van Szoboszlai Dominik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715605_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Sírva hívott fel a peronról" - megszólalt az anyuka, akinek a gyermekét kidobták a vonatról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716517_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A hideg is kiráz: földönkívülieket ábrázoló barlangrajzokat fedeztek fel - fotók

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/tNNPEoWQtk0WHbedL-xH_Wnz_ONyximay6lI5q2hwUI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwMWM0MDc5OTE4NTRmZDY4MGQ4MzM4YzFhYzQzMDA3.jpg
Aktuális

Szívszaggató búcsú: Egy-egy szál hófehér virággal kísérik utolsó útjára az öngyilkos vaskúti kislányt

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/NnTvAdBjxRU566ldH5oiluxJZVfQFV-7dLQQuP4LlkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY5ODAzYThkZGVjMjRlOGQ5OTM1YmQ3ZmVmZTZjZGNj.jpg
Baleset

"A húga minden nap kérdez felőle" – születésnapi ajándék végzett a tündéri hétéves kislánnyal