„Négy holttestet találni, amikor ideérnek” - dermesztő hívást kapott a rendőrség egy családirtótól

családirtás
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 12. 05:30
A teljes családját kivégezte az édesapa, mielőtt maga ellen fordította volna a fegyvert.

Borzalmas családirtást végzett egy amerikai édesapa, aki miután kegyetlenül kivégezte feleségét és gyerekeit, felhívta a helyi rendőröséget. Tim Ragas helyi idő szerint csütörtök reggel döntött úgy, hogy kiírtja családját, majd saját magával is végez.

A segélyhívón a férfi elmondta, hogy mire készül:

„Nem élhetünk így tovább. Négy holttestet fognak találni, amikor ideérnek”

 – mondta a férfi a 911-nek.

A helyi rendőrség azonnal kiszállt a helyszínre, és pontosan az a látvány fogadta őket, amit a családapa telefonhívásában felvázolt. A házban négy holtestet találtak: a 43 éves családapát, 45 éves feleségét , valamint 20 és 13 éves fiukat is.

A seriff közleménye alapján nem zárható ki, hogy a családirtást a házaspár közösen tervelte ki. Joe Lopinto szerint a család nehéz anyagi helyzetben volt, emiatt dönthettek úgy, hogy saját kezükbe veszik sorsukat. A történtek után közösségi gyűjtés indult, melynek célja a temetés költségeinek előteremtése - számolt be róla LADbible.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.