Lakástűz

"Adakozzanak az emberek" - sokan ajánlanak segítséget Terikének, akinek kemoterápia alatt vált hamuvá az otthona

B.T.

Létrehozva: 2023.02.19.

Sümegi Gyuláné Terike háza porig égett, míg ő kemoterápiás kezelésen volt. Most emberek tucatjai próbálnak segíteni a családon.

Élete munkáját siratja szomorúan a füstölgő romok fölött a szalkaszentmártoni özvegyasszony, Sümegi Gyuláné. Mint ugyanis arról a Bors is írt, Terike tíz éve vesztette el férjét egy daganatos megbetegedés miatt, nemrégiben pedig nála is diagnosztizálták a szörnyű kórt. Az asszony ezért kemoterápiás kezelést kap hetente, erre indult el február 13-án reggel is, míg vele élő fia, Dávid a munkahelyére igyekezett.

Egy élete munkája lett oda - Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

Azonban Dávid szörnyű látványra érkezett haza: mire szeretett házukhoz ért, azt látta, hogy az épület lángokban áll

Biciklivel jöttem haza, mikor láttam, hogy ez nagyon nagy füst, és akkor is abban reménykedtem, hogy csak a szomszéd tüzel valamit, vagy nem tudom. Próbáltam sietni, kinyitottam az ajtót, fél lábbal beléptem, és akkor láttam, hogy hatalmas a tűz

 - mondta korábban Dávid, aki bár kihívta a tűzoltókat, akik eloltották a lángokat, a fiatalnak végig kellett néznie, hogy otthonuk porig ég. A kezelésről hazatérő édesanyjának el sem merte mondani a történteket: 

- Mondták, hogy na jó, elindulunk haza, de nem biztos, hogy lesz hova hazajönnünk. Mondták, hogy otthon ég az egész ház. Akkor hirtelen arra tudtam csak gondolni, hogy legalább maradjon valami belőle, hogy újra tudjam kezdeni az egészet - mondta sírva Terike. 

Terike soha nem kért segítséget, de most úgy érzi, nem bírja tovább -  Fotó: Bánkúti Sándor / Ripost

Az asszony, bár egész életét munkával töltötte és sosem kért segítséget, most azt mondja: ezt már ő sem bírja tovább:

Mindenki azt mondja, most ne szégyelljem, csak olyan rossz az ember fiának, amikor tudja, hogy mindene megvolt már, most meg arra van rászorulva, hogy legalább egy kanalat adjon már valaki 

- ingatta a fejét elcsukló hangon. 

Terike szívszorító története emberek százait mozgatta meg, kommentek tucatjai biztatják az asszonyt és családját, többen pedig segíteni szeretnének: 

Ilyen embernek kellene a segítség, nem annak, aki márkásnál márkásabb ruhákban pózol a képeken. Adakozzanak az emberek!

 - szögezte le egy hölgy. 

Igaz is a mondás sajnos, hogy: “szegény embert, még az ág is húzza”. Így is hatalmas lelki erő kellene az asszonynak a betegség miatt, erre még ez is

 - írta egy másik hozzászóló. 

- Segítsen, aki csak tud! - könyörgött egy harmadik nő. 

Aki szeretne segíteni a családon, az itt teheti meg!


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek