Siker

Újabb orvosi áttörés: hamarosan megszülethet a bőrrák elleni védőoltás

Piréz

Létrehozva: 2023.01.14.

A humán klinikai vizsgálatok már javában folynak, és az eddigi eredmények igazán bíztatóak.

Azután, hogy a koronavírus elleni harcban már sikerrel bizonyítottak az mRNS-alapú vakcinák, az egyik leghatékonyabb védőoltás kifejlesztője, az amerikai Moderna most a bőrrák ellen tesztel hasonlót – számolt be róla a Healthline

Fotó: Pixabay

A humán klinikai vizsgálatok már a második fázisban tartanak, és az eddigi eredmények alapján az oltóanyag ígéretesnek tűnik. A 3. vagy 4. stádiumú melanomában szenvedőknél a daganat eltávolítását követően a vakcina hatására 44 százalékkal csökkent a rák kiújulásának kockázata és a halálozás aránya, szemben azokkal a résztvevőkkel, akik csak immunterápiát kaptak.

 

Az mRNS-alapú vakcinákról már kiderült, hogy hatékonyak a koronavírus ellen, de azt most  sikerült először bizonyítani, hogy ez a típusú oltóanyag hatásos lehet a melanoma ellen is 

 

– mutatott rá Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.

A most tesztelt vakcina a rákbetegek saját védekező mechanizmusát használja arra, hogy az immunrendszert a daganat ellen irányuló specifikus immunválasz kialakítására ösztönözze.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek