Szörnyű hírt kellett közölniük az orvosoknak egy aggódó családdal. A náluk kezelésen lévő négygyermekes farmert, ugyanis halálra verte egyik betegtársa.
Mire rátaláltak a 89 éves Matthew Healyre, már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség később megerősítette, hogy egy másik beteg lehet a felelős a haláláért. Családját, azért is érte váratlanul a tragédia, mert Healy úr békés természeti ember volt, aki mindig minden helyzetben úriemberként viselkedett.
- Nem tudom, mit mondjak. Egyszerűen csak egy nagyon rendes, megbízható úriember volt. A közösségben tisztelték. Egyértelműen nem érdemelte meg, amit kapott. Bármi is történt odabent, biztosan nem ő lett volna a felbujtója, ezt mindenképpen elmondhatom – nyilatkozta Michael Looney képviselő.
Nem ez volt az első sorscsapás, amit rövid időn belül a családnak el kellett szenvednie. Az elhunyt férfi nemrég vesztette el a feleségét. Delia körülbelül három héttel korábban ment el, mint a férje.
A Mirror információi szerint egy harmincas éveiben járó gyanúsítottat már letartóztattak a kórházba, jelenleg előzetes letartóztatásban tartják. A támadás indítékát a rendőrök sem tudták megállapítani még.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.