Erre jobb, ha felkészülünk: változékony időjárással jön a február

tél
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 29. 10:30
Jóból és rosszból is bőven kijut a tél utolsó hónapjában. Felmelegedéssel indul a február, de a téli kabátokat még nem tehetjük el.
K.D.R.

Már sok helyen nyílni kezdett a hóvirág, és megjelentek az első rügyek is a fákon az enyhe januári időjárásnak köszönhetően . A tavasz hírnökeinek azonban még szembe kell nézniük a tél utolsó kihívásával, a februárral, ami fagyot és felmelegedést is hoz.

Már megjelentek az első rügyek a fákon, a fagy azonban nagy kárt tehet bennük. Fotó: Bors

Felmelegedéssel indul a február

Bár többször egészen kellemes hőfokokra is felszökhet a hőmérő higanyszála, fagyra is számítanunk kell a jövő hét folyamán - írja a Köpönyeg.hu. A hónap elején a napközbeni csúcshőmérséklet elérheti a nyolc fokot is, a téli kabátokat azonban még nem érdemes messzire tenni, ugyanis csapadékból sem lesz hiány: havas eső és hózáporok is tarkítják majd a februári időjárást.

Vasárnap felhős lesz az ég és az ország több részén is előfordulhat hószállingózás, ami hétfőre akár hózáporrá is alakulhat az északi tájakon. Kedden a hó mellé megérkezik a viharos északnyugati szél is, az időjárás azonban enyhül, +5 fokkal búcsúztathatjuk a januárt.

Sok hóra februárban sem számíthatunk. Fotó: Pixabay

Sok lesz a csapadék

Februárban nem sok hóra számíthatunk, esőre azonban annál inkább, ami a hónap elején éjjeli faggyal párosul. A napsütéses órák száma március közeledtével egyre nőni fog, a hónap végén pedig már 10 fok köré melegedhet a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint igazi nagy hóért februárban is a sípályákra vagy a hegyekbe kell mennünk. Az elszórtan jelentkező hószállingózás ugyan ad egy kis téli hangulatot a tájnak, tartós havazást már nem hoz az idei tél, legalábbis naptár szerint.

A tél utolsó hónapja hideget és meleget egyaránt tartogat számunkra, ami sem a frontérzékenyekre, sem a rügyet bontó növényekre nem lesz jó hatással. 

Mit hoz a március?

Az elmúlt években a klímaváltozásnak köszönhetően egyre jellemzőbb, hogy eltolódnak a hónapok, és márciusban érkezik meg az igazi tél. A csillagászati tavasz csak március végén kezdődik, így addig még akár vissza is térhet a hó és a fagy, de egy biztos: február végére már kapunk ízelítőt a tavasz első napsugaraiból. Az accuweather előrejelzése szerint március igazi tavaszköszöntő lesz, és néhány esős napot leszámítva sok lesz a napsütés és már a fagy sem tér vissza, sőt: a hónap második felében jellemzően 15 fok körül alakul a hőmérséklet. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.