Egy 24 éves nő és egyéves kisfia halt meg, amikor jegesmedve támadt a falujukra Alaszkában. A ragadozó több embert is üldözőbe vett, de végül a helyiek levadászták – számolt be róla a Mirror.
Két áldozata éppen a helyi iskola kapujánál járt, amikor a kiéhezett állat rájuk vetette magát. Alig 150 méterre volt az úti céljuk, de a süvítő hófúvásban az orrukig sem láttak és semmit nem hallottak, emiatt nem vették észre a közeledő veszélyt. A többmázsás szörnyeteggel szemben esélyük sem volt, egy ilyen kifejlett állat súlya az 500 kilót is meghaladhatja.
A rossz látási viszonyok miatt az anyának és a kisgyermeknek fogalma sem lehetett, mi vár rájuk
– mondta Austin McDaniel, az alaszkai rendőrség szóvivője.
Az iskola tanárainak volt annyi lélekjelenléte, hogy lehúzzák a redőnyöket, nehogy a vad bejusson a gyerekek közé. Néhány felnőtt kimerészkedett az épületből, és lapátokkal próbálta elriasztani a medvét.
Dawn Hendrickson igazgató becsapta az ajtót a rohamozó medve előtt, amivel valószínűleg több életet mentett meg
– mutatott rá Susan Nedza, az iskolai körzet főadminisztrátora.
Harminc éve ez volt az első halálos jegesmedvetámadás Alaszkában. Szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ahogyan a globális felmelegedés hatására olvad a jég, és szűkül a sarkköri állatok élőhelye, azok egyre inkább kénytelenek a szárazföldre húzódni, ahol az ilyen végzetes találkozások az emberekkel mind gyakoribbá válhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.