Videó

Vége a benzinárstopnak, ezt gondolják róla az emberek

2022. december 8. csütörtök 09:15

Kedden késő este jelentette be Gulyás Gergely, hogy vége a benzinárstopnak. A döntés oka az volt, hogy a brüsszeli szankciók miatt csökkent az import üzemanyag ami ellátási zavarokat okozott, ez pánikvásárláshoz vezetett, amitől még nagyobb hiány keletkezett. Megkérdeztük az embereket, hogy mit szólnak az ársapka eltörléséhez.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter egy késő esti kormányinfón jelentette be kedden: eltörlik a kormány által tavaly november közepén bevezetett benzinárstopot. A tájékoztatót a MOL elnökével, Hernádi Zsolttal közösen tartották meg, aki mindehhez kiemelten hozzátette: 

elmentek a falig, de már nem tudták biztosítani a nyugodt ellátást. Az okok között megjelölte a brüsszeli szankciókat, valamint az ebből fakadó ellátási zavarokat, majd a pánikfelvásárlást. 

Benzinár
Szinte mindenféle üzemanyagból kifogyott sok kút Fotó: Bors

A benzinárstop azonban így is megélt több mint egy évet, és ennyi idő alatt meglehetősen sokat lehetett spórolni az üzemanyagon. Sőt, nagyon sokat. Az arányokat is figyelembe véve autónként 167 000 forintos megtakarítással számolhatunk az árstop 13 hónapja alatt. A KSH adatai szerint a csaknem 3,8 millió háztartás van Magyarországon, és 10-ből 6 háztartásban van autó. Mivel az országban levő személygépkocsik száma 2022-ben meghaladta a 4 milliót, egy motorizált háztartásra átlagosan 1,75 gépkocsi jut. 

A becslés alapján tehát egy autóval rendelkező magyar háztartás átlagosan kb. 293 ezer forintot spórolhatott meg a magyar üzemanyagár-stop alatt.

A Bors által megkérdezettek szerint bár fáj elbúcsúzni az ársapkától, mégis megértik, hogy muszáj. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/EQy3acV_yUeUMxerNvjqYxIcr6mANLh_pUCsRDzeU-8/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMxNGNiOGFmNWZiMjQ0ZjFiOThhY2Y2Mjc1NzI2ZTE3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megőriztük a humorérzékünket - a mémgyárat is megihlette a benzinhiány

Szükség is volt némi mosolyra ebben a helyzetben.

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601654_auto_resized.jpg
origo.hu

Divatos a zöld rendszámmal, de inkább kivárnánk a dízelt – Mazda CX-60 2.5 E-Skyactiv PHEV-teszt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11576_resized.jpg?avcount=1674900906
metropol.hu

Felháborodtak a diákok is! Az Eötvös Gimnáziumban nyílt titok volt, hogy jó pénzért be lehet kerülni - A METROPOL FELHÍVÁSA A SZÜLŐKHÖZ ÉS A DIÁKOKHOZ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600848_auto_resized.jpg
metropol.hu

Két pici lányát hagyta hátra Zsolt, a szentlőrinci horrorbaleset egyik áldozata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601931_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Több mint 3000 milliárd forint beruházást generálhat az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601999_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kasza Tibi elárulta havi fizetését: sokkot kaptak a TV2 stúdiójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600006_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Visszavitte az örökbefogadó brit–afgán házaspár az öt hónapos Kittit a nevelőszülőkhöz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11580_resized.jpg?avcount=1674900906
origo.hu

Putyin üzent: egyetlen utasítás kell a békéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15598296_auto_resized.jpg
astronet.hu

A hétvége horoszkópja január 28-29.: szép élményeket hoz ez a két nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11569_resized.jpg?avcount=1674900906
life.hu

Úton egy fenntarthatóbb jövő felé(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600585_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két kislányt hagyott maga után Zsolt: egy pillanat alatt odalett az élete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601632_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltűnt az X-Faktor egykori sztárja, már a holttestét keresik a rendőrök

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11556_resized.jpg?avcount=1674900906
life.hu

A sport és a menstruáció: így hatnak egymásra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/1LrJvka7yJR_2Yza08BMvTHp_3jNdPl_07cI9MYmTUQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3MmFlMjMyNjliZTQ0ZjZhMTMyZjZiOWUyMTk5NGQ1.jpg
Halál

Két kislányt hagyott maga után Zsolt: egy pillanat alatt odalett az élete

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/zf_G0UIMYFSHkTHoKvMgMyHVPKVJGrft37p6n-Kq72E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdiMWE4Y2U5ZDczMzQ4N2E5MWJmZGNkOTcyYjgyNzUx.jpg
Felhívás

A diákok is felháborodtak: Nyílt titok volt az Eötvös Gimnáziumban, hogy jó pénzért be lehet kerülni – FELHÍVÁS A SZÜLŐKHÖZ ÉS A DIÁKOKHOZ