„Remélem megdöglöttél!” – kiderült, szándékosan okozták a miskolci horrorbalesetet

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 16. 09:00
Döbbenetes részletek derültek ki a Miskolcnál történt balesetről.

Egy 42 éves rendvédelmi dolgozó megtudta, hogy az élettársának kapcsolata van egy másik férfival, ezért többször megöléssel fenyegette meg mindkettőjüket.

„Le lesz vágva a fejed!” 

– mondta egyszer a férfinek.

A vádirat szerint egy 2020 júniusi éjszaka a rendvédelmi dolgozó közös otthonuk előtt, az autóban ülve várta élettársát, majd követni kezdte a hazafelé tartó másik férfi kocsiját. Aki ezt észlelte, ezért gyorsítani kezdett, majd az út közepére húzódott amikor látta, hogy az őt követő autó áttért a szembe sávba. Ez a manőver többször megismétlődött, amikor már mindketten 80, majd 100 km/órával száguldoztak a településen.

A lakott területről kiérve a rendvédelmi dolgozó hátulról nekiütközött először kisebb, majd nagyobb erővel a férfi gépkocsijának, aki gyorsítva próbált menekülni. Amikor 130 km/órával mentek, a rendvédelmi dolgozó jobbra húzódott, majd kocsijának bal elejével meglökte a másik autó jobb hátulját. Az ütközés miatt a férfi elveszítette irányítását a jármű felett, lehaladt az útról a 2 méterrel lejjebb fekvő szántóföldre, ott egy 190 kg-os betondarabnak, majd a távvezeték tartóoszlopának ütközött.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A  rendvédelmi dolgozó ezután az úton megállt és azt kiabálta a sérült férfinak:

„Remélem megdöglöttél!”

Majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A férfi zúzódásokat szenvedett, de meg is halhatott volna. Az, hogy ez nem történt meg, kizárólag a szerencsének volt köszönhető.

A baleset után a rendvédelmi dolgozó jogosítványát a rendőrök bevonták.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Vádiratában az ügyészség azt indítványozta, hogy ha a vádlott a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, a bíróság halmazati büntetésül ítélje 8 év fegyházbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.