TOP

Felkerült a magyar szépség a világ legelvetemültebb bűnözői közé

BB

Létrehozva: 2022.12.29.

Négy év múlva örökre elévülhet a világ legkeresettebb női bűnözői között számon tartott és mai napig is szökésben lévő Dudla Andreára kirótt büntetés. Az asszony bűntársait már elfogták, míg ő maga sokak szerint Thaiföldön húzta meg magát.

2012 óta szökésben van és azóta is csak találgatják, hogy hol lehet a magyar csaló keresztanya, Dudla Andrea, akinek négy év múlva akár örökre elévülhet a büntetése, amit több százmilliós csalássorozatával hozott össze. 

Andrea elbűvölte átvert ügyfeleit   Fotó: Europol

Ő volt a banda feje

A miskolci asszony még 2005-ben kezdte az ipart, amikor is bűntársaival együtt egy könyvelőiroda vezetőjeként bankokat kopasztottak meg ravasz módon, majd 4400 tonna kukoricát adtak el egyszerre több embernek úgy, hogy az ígért termény sehova nem érkezett meg. Húzásaikkal a bankoknak 400 milliós, míg a kukoricacsalással közel 250 milliós kárt okoztak, azonban Andrea nem várta meg a 2017-ben adócsalás, pénzmosás, csalás, közokirathamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatti ítéletet, hanem még 2012-ben megpattant az országból, és külföldre szökött. 

Pedig távollétében tartott tárgyalásán kiderült: vélhetően ő maga volt a banda feje és esze, valóságos keresztanyaként tartották számon.

Az asszony és társai bankokat húztak le, majd kukoricával szereztek több százmilliót   Fotó: Police

Kekszes dobozokban tárolták a kamu pecséteket

Ugyanis nagy valószínűséggel ő eszelte ki a csalásokat. A bíró úgy fogalmazott:

 maga, Andrea volt mindennek az értelmi szerzője, két társa, az első és harmadrendű vádlottak pedig vakon belementek a tervbe: 

Sok pénz lebegett a szemük előtt, a másodrendű vádlott vitte őket a bajba, ők ketten pedig belementek. Hamisították a banki fejléces papírokat, nullás adóigazolásokat kreáltak, egy kekszes dobozban egymás mellett sorakoztak a hamis pecsétek, és még arra is ügyeltek, hogy a banki ügyintézésre elegáns üzletembernek öltöztessék a strómanokat

 – tudósított a másodfokú tárgyalásáról a Borsod Hír. A lap hozzátette, hogy Andrea semmit nem bízott a véletlenre, ugyanis végig helyi nehézfiúk védték, emellett a cégek mellett magánembereket is lehúzott: városszerte kért kölcsönöket magas kamatot ígérve, melyek közül semmit nem adott vissza. "Maga volt a nő”; szőke, csinos, rendkívül jó fellépésű és beszélőkéjű, „a csűr-csavarásban topon volt” – így vallottak róla a megkárosítottak.

Thaiföldön várja büntetése végét 

Dudla végül 10 évet kapott, de a másodfokú ítéletet nem hallhatta, addigra ugyanis kámforrá vált: a kukorica-csalásban is érintett O. Róberttel együtt megszöktek az országból. 2016-ig nyomukat sem találták, azonban Róbert 2016. június 24-én egy repülővel hazajött Thaiföldről, a zsaruk pedig már a reptéren elfogták és ki is hallgatták. Sokan ezért úgy gondolják, hogy Andrea azóta is valahol Thaiföldön rejtőzködik tíz éve, méghozzá sikeresen: amellett, hogy az Europol is a legkeresettebb női bűnözői között tartja számon és jelenleg is 11 elfogatóparancs van ellene érvényben, bottal üthetik csak a nyomát.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713524709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713524709
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713524709
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713524709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor