Horrorbalesetet

Kiderült, mi okozhatta a kettős vonatgázolást Alsógödnél

Létrehozva: 2022.12.02.

Második születésnapját ünnepelheti az a koreai férfi, aki Alsógödnél hajtott fel a sínekre, és két vonat is elgázolta. A férfi saját lábán szállt ki a roncsból.

Mint arról a Bors is írt, valóságos horrorbaleset történt pénteken hajnalban Alsógödnél, ahol egy koreai férfi a sínekre hajtott, és először az egyik, majd egy másik vonat is elgázolta. 

vonatbaleset Göd és Dunakeszi határában, 2022. december 2. Bors
Elképesztő szerencséje volt a koreai sofőrnek. Fotó: Bors

Annak ellenére viszont, hogy az autóból csupán egy roncs maradt, a férfi csodával határos módon ép bőrrel megúszta a balesetet, mi több, a szemtanúk szerint saját lábán szállt ki a szinte porrá zúzott fekete járgányból.

Egy vonaton ülő szemtanú elmesélte, hogy hatalmas csattanást éreztek.

Az a vonat ütötte el először, amin ültünk. Nagyon nagy hangja volt, rögtön tudtuk, hogy autónak ment neki. Szerencsére a vonaton senkinek nem esett baja

 – mesélte az egyik utas.

vonatbaleset Göd és Dunakeszi határában, 2022. december 2. Bors
Semmi sem maradt a sorompóból. Fotó: Bors

Hozzátette, hogy a másik vonat akkor ment neki a kocsinak, amikor már a sofőr kiszállt.

Az biztos, hogy a férfi a második születésnapját ünnepelte, mert amennyire tudjuk, bár elvitte végül a mentő, de nem sérült meg komolyabban, sőt a saját lábán szállt ki abból a kocsiból az első ütközés után. Valaki nagyon vigyázott rá odafentről, az biztos

– mondta. Hozzátette, hogy utána vagy egy órát fagyoskodtak, mire egy másik járat elvitte őket.

Persze kellemetlen volt, elkéstem a munkából is, ellenben az a fő, hogy mindenki túlélte az esetet

 – szögezte le. Először az egyik vágányon indult újra a közlekedés, ekkor pótlóvonat vitte tovább a feltorlódott utasokat: 

- Dunakeszi és Göd között az egyik vágányon újraindult a vonatközlekedés. Ugyanakkor a vonatpótlók is közlekednek még 9:30 óráig - írta a Mávinform. 

Helybeli szemtanúk úgy tudják, hogy a férfi kereke akadhatott bele a sínbe:

- Úgy tudjuk, az volt a baj, hogy a kerekei beakadtak a sínek közé, és valósággal odaszögezte a kocsit. Tény, hogy a kanyar is veszélyes, sokan halálkanyarnak hívják, nemrégiben pont itt akadt fent egy kocsi. Mondjuk ez esetben ez nem számít, hiszen tilos jelzés ellenére hajtott fel. Remélem, hogy ezek után tanul a történtekből, és kétszer vagy inkább többször is meggondolja, hogy felmenjen egy lezárt sínpárra. De a lényeg az, hogy él – szögezte le egy helyi.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132075_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713240017
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713240017
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk az autósoknak: melyikkel kezdjük?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe