Hiába perlik: mindenétől megszabadult a veronai halálbusz sofőrje

veronai buszbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 19. 07:37
Könnyen lehet, hogy az áldozatok hozzátartozói egy forintot se látnak majd a halálos balesetet okozó sofőrtől.
P. E.

Ugyan a büntetőeljárás már lezárult, és a napokban az is kiderült, hogy a veronai busztragédiáért felelősségre vont sofőr Magyarországon töltheti le hat éves fogházbüntetését, a megítélt kártérítéshez nem juthatnak hozzá automatikusan a túlélők, illetve a gyászoló családok, polgári pert kell indítaniuk Magyarországon, hogy behajthassák az olasz határozatban foglaltakat.

Fotó: Bors/VI

– Biztos forrásból a tudomásomra jutott, hogy V. János nevén Békéscsabán volt egy lakás, amit a baleset után eladott, de egy nyaralóról is hallottam. Utána az élettársa azóta vásárolt házában laktak együtt, ahol szeptemberben őrizetbe vették – magyarázta Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a balesetben. – Ha elítélik az autópálya megvádolt alkalmazottait is, akik ellen még folyik az eljárás, az esetükben a felelősségbiztosító fogja állni a kártérítés rájuk eső részét, ezt viszont most V. Jánosnak a magánvagyonából kellene kifizetnie. Csakhogy a jelek szerint megszabadult mindenétől – tette hozzá.

Ha nem lesz mit behajtani a sofőrön, a gyakorlat szerint megterhelhetik a jövőbeni járandóságait, le lehet tiltatni majd a fizetéséből is. De mivel V. János munkaidőben, alkalmazottként követte el a bűncselekményt egy cég járművével, felmerül, hogy a munkaadónak kell tudni bizonyos mértékig felelősséget vállalnia az alkalmazottja cselekedetéért. Így tehát még lesz bőven mit tisztázni a bíróságon, az áldozatok családjainak hosszadalmas bírósági procedúrái a sofőr elítélésével tehát még messze nem értek véget.

– Azt szeretnénk, ha a bíróság elrendelné, hogy V. Jánosnak a tragédia bekövetkeztekori anyagi helyzetét vegyék alapul, és ez a tulajdonos céget is érintené, hiszen akkoriban rendkívül magas árbevétellel és gépjárműparkkal rendelkeztek. Néhány éve persze, tettek lépéseket, így mára már koránt sincs akkora vagyonuk. Engem nem a pénz érdekel, elsősorban az a célom, hogy precedenst teremtsünk, hogy láthassák az emberek, ha tragédia éri őket, nem csak arról szól a történet, hogy mennyire próbálják őket kisemmizni. Fontos, hogy ne játszhassák ki a vagyonukat a feltételezett elkövetők még az ítélet előtt, ne tudjanak kimenekülni anyagilag – mondta Szendrei a Blikknek.

Amennyiben visszarendeznék V. Jánosnak a tragédia idején lévő vagyoni helyzetét, vélhetően még akkor sem tudná törleszteni a számlát. Ugyan az összeg minden személyre összegszerűen meg van állapítva, összességében a százmilliós tételt bőven elérheti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.