Dráma

Lincshangulat a bíróságon: Nem kért bocsánatot a veronai halálbusz sofőrje

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.11.17.

Hátat fordított a gyászolóknak, és senkinek nem nézett a szemébe a veronai buszbaleset okozója. A szeretteik hiányát feldolgozni képtelen hozzátartozók bocsánatkérést követeltek, de V. János szíve nem esett meg rajtuk, és a megbánás jelét se mutatta. A tárgyalóteremben lincshangulat lett úrrá.

Verona, 2017. január 21. Olasz tûzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2017. január 21-én. A Franciaországból hazafelé tartó busz balesetében tizenhat középiskolás diák életét vesztette, a sérültek száma 39. (MTI/EPA/Vigili Del Fuoco)

V. Jánost kéz- és lábbilincsben, három bv-alkalmazott kísérte a Fővárosi Törvényszék tárgyalóterméhez. A folyosóról nyíló előtérben újságírók és gyászolók sokasága várta. Az egybegyűlteknek hátat fordított, és bár többen is megpróbálták szóra bírni, egyetlen hang sem hagyta el a torkát.

Ilyen ember maga! Még a szemünkbe sem mer nézni!

 – mondta egy felháborodott édesanya, aki a középiskolás lányát veszítette el a közlekedési katasztrófában.

A hozzátartozók az áldozatok fényképével ellátott pólóban és tablóval a kezükben jelentek meg a bíróságon Fotó: Bors/VI

Mint ismert, 2017. január 20-án a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanárait és diákjait szállító busz egy sítúráról hazafelé tartva fékezés nélkül egy hídpillérnek csapódott és kigyulladt. A baleset következtében összesen 18-a vesztették életüket, többen pedig megsérültek. A volán mögött az a V. János ült, aki a felelősséget az olasz bíróságon megpróbálta a balesetben szintén elhunyt váltótársára és barátjára kenni. A védekezési taktikája megbukott, és a bíróság végül hat év szabadságvesztésre ítélte. V. nem vonult börtönbe önszántából, ezért az olasz hatóságok kiadták ellene az európai elfogatóparancsot. A magyar rendőrök őrizetbe vették, a sofőr pedig másnap kérvényezte, hogy a büntetést Magyarországon tölthesse le. 

A keddi tárgyalási napon eldőlt, hogy hazánk megtagadja az elfogatóparancs végrehajtását, és egyben 30 napra, vagyis december 16-ig elrendeli az ideiglenes végrehajtási letartóztatását. Miközben a bíró ezeket bejelentette, a gyászolók lelkes tapsolással fejezték ki egyetértésüket.

Követelték, hogy nézzen a szemükbe V. János, de a férfi hátat fordított nekik Fotó: Bors/VI

V. jogi képviselője a jelenlevő gyászolók heves tiltakozása közepette bejelentette, hogy kérvényezik a férfi bűnügyi felügyeletének elrendelését. Ez a letartóztatásnál egy enyhébb kényszerintézkedést jelentett volna, vagyis V. János hazamehetett volna, mi több, az őt visszafogadni hajlandó munkahelyére is bejárhatott volna nyomkövetővel a bokáján. Az elhunytak hozzátartozói szerint V. csak az időt szeretné húzni, ám a jogász ezt máshogy látja.

– A terhelt nem szeretné magát kivonni a büntetés letöltése alól, de a jog lehetőséget biztosít neki, hogy a bevonulás előtt rendezze az életét. Három kiskorú gyermekről gondoskodik, a családjának pedig szüksége lenne az ő keresetére is – magyarázta a Borsnak N. Tóth Máté ügyvéd.

– V. Jánost is megviselték a történtek, az eljárás és a médiafigyelem, illetve a jelenlegi körülmények (a gyászolók tüntetőleges jelenléte) is feszélyezik – fogalmazott a jogi képviselő.

Szendrei Endre Fotó: Markovics Gábor

Szendrei Endre az unokahúgát veszítette el a balesetben. Felháborítónak tartja V. a tárgyaláson tanúsított viselkedését.

Szomorú, hogy a mai napig nem kért senkitől bocsánatot, és mindent elkövet, hogy kibújjon a felelősségre vonás alól. 

Attól tartunk, hogy V.-nek végül a hat évet sem kell majd kitöltenie, hiszen jó magaviselet miatt akár négy év után is szabadlábra helyezhetik – mondta indulatosan Szendrei.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713422411
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713422411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713422411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első csókjukról vallott a TV2 csodás szerelmespárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713422411
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni