Gyász

Gyász: Elhunyt Szabó Gyuri bácsi

Létrehozva: 2022.12.06.

Módosítva: 2022.12.06.

Szabó György, a bükki füvesember életének 94. évében, családja körében, bükkszentkereszti otthonában hunyt el, 2022. december 4-én.

Elhunyt Szabó György, a bükki füvesember - a hírt lánya közölte.

„Szomorú feladatom, hogy tudassam a világgal, hogy édesapám, a világ számára Gyuri bácsi eltávozott közülünk az angyalok világába. December 4-én vasárnap este otthonában, nyugodtan, megbékélt lélekkel elaludt. Mellette voltam, fogtam a kezét. Kérte, vigyem haza. Mondtam, indulunk, amikor készen vagy. 6 óra után nem sokkal későbbre készült el. Amit tudok, tőle tanultam. Nemcsak a gyógynövényeket: azt is, hogy kell kanállal enni és felvenni a cipőmet. Apának is olyan volt, mint füvesembernek: türelmes, nagylelkű, segítőkész, melegszívű és határozott. Hiányát semmi nem fogja pótolni, sem az én, sem az önök életében. Szelleme, tanításai, tudása viszont örökké fognak élni, amíg emlékezünk rá - és még annál is tovább”

 

Mindenki Gyuri bácsija a róla készült, nemrég bemutatott portréfilmben azt mondta, „halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet”, és ezt az utat, azaz az életünket, az egészségünket gondoznunk kell.

Szabó Gyuri bácsi, Miskolcon született, 1928. április 15-én. A legendás bükki füvesember neve összeforrt a gyógynövényes gyógyítással. A népgyógyászat alapjait még gyerekként nagymamájától sajátította el. Az elemi és polgári iskolák elvégzését követően könyvkereskedői képesítést szerzett, majd élelmiszerkereskedelem területen dolgozott. 1988-ban, nyugdíjba vonulását követően fordult ismét a természetgyógyászat felé. 2010-ben fitoterapeuta oklevelet szerzett. A Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesület alapítóját 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként viszi tovább a hagyományokat és vezeti a családi vállalkozást.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752109_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Csehország döbbenetes háborús bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22716_resized.jpg?avcount=1702040112
origo.hu

Borzalmasan szétplasztikáztatta magát, egyre visszataszítóbb az Oscar-díjas színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751378_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Molnár Gusztáv teljesen elvesztette a valóságot: Nem emlékszik még a szakítására sem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752073_auto_resized.png
hirtv.hu

Újra mínuszban van Budapest számlája + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751042_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szoboszlai megtalálta az igazi párját Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Íme Orbán Viktor öt legerősebb kijelentése Párizsból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22720_resized.jpg?avcount=1702040112
origo.hu

Újabb részletek derültek ki Meggyes Dávid és Stana Alexanda szakításáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750611_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Pénztárcabarát hétvégi menüsor a második adventi gyertyagyújtáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22729_resized.jpg?avcount=1702040112
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702040112
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702040112
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702040112
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/12NGc0P7XfuiRmuqVnLyFjY5kCL1UdABAdHlQJub0mU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlY2JhOWMzN2E5NjRlNjhhMTc3NjBlYTM2Y2Y3NTFh.jpg
Gyűjtés

Fogyatékossággal élő gyermekeken segít karácsonykor Nagy Réka

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/DWzvL5eeG0-ESkA4Qn5G3GjsN-wp6Z8jXh1OHEzt9z4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzNTE4MTAzNDFlODQ0MGNiY2Y0Y2YyNjZmYjcxNWE3.jpg
Siker

Már a Forbes is megírta: a budapesti Európa legszebb karácsonyi vására