A NASA űrhajósa bejelentette: létezik a Mikulás

NASA
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 05. 18:30
"Houston, szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a Mikulás létezik."
P. E.

"Houston, szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a Mikulás létezik" - közölte a földi irányítóközponttal a szenzációs hírt Jim Lovell amerikai űrhajós, de az üzenet valójában nem az ajándékokat osztó titokzatos télapóról szólt.

A Föld a Holdról
Fotó: AFP

1968-ban a NASA a Saturn V rakétával Hold körülipályára küldte az Apollo-8 legénységét. Az asztronauták, Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders kockázatos útra indultak, még a NASA repülésért felelős igazgatója, Chris Kraft is azt mondta, 50 százalék az esély rá, hogy minden jól alakuljon. A misszió ennek ellenére mégis elstartolt és december 21-én a hatalmas Saturn V a levegőbe emelkedett a Kennedy Űrközpont indítóállásáról. 12 perccel később elérték a Föld körüli pályát és az indulástól számított három órán belül történelmi eseménynek lehettek részesei az űrhajósok: elhagyták a földi gravitáció fogságát és a Van Allen övezetet és elindultak a Hold felé.

Az Apollo-8 karácsonyi időzítése miatt a történések még nagyobb figyelmet kaptak: az asztronautáknak az űrből kellett bejelentkezniük és az ünnepi beszédüket 64 orsázg összesen egymilliárd nézője követhette figyelemmel. Az út bizonyos pontjain sem a közvetítés, sem a központtal való kommunikáció megoldása nem volt lehetséges, mivel a Deep Space Network akkori hálózata jóval kezdetlegesebb volt, mint a mostanra már alaposabban kiépített rendszer (bár 47 percre még a most zajló Artemis I küldetés alatt is elveszett a kapcsolat a Hold körül keringő Orionnal). A legénység december 24-ének éjjelén részleteket olvasott fel a bibliai Teremtés Könyvéből, majd nem sokkal később eljött az ideje a következő kockázatos manővernek: a szervízmodul hajtóművének három és fél perces működtetésével (TEI, Trans Earth Injection) ki kellett kerülniük a Hold vonzásából, hogy hazafelé indulhassanak. A folyamat alatt a rádiócsend több mint tíz percig tartott és mikor a 12. perc után a NASA irányítóközpont munkatársai próbáltak kontaktusba lépni az űrhajósokkal, nem kaptak választ. A későbbi próbálkozások sem jártak sikerrel és a 15. percben még mindig szünetelt a kapcsolat.

Nagyjából fél perccel később azonban hirtelen megtört a csend és Lovell végre bejelentkezett az Apollo-8 nevében. A parancsnok nem csak az űrhajó megfelelő helyzetéről szóló megnyugtató híreket közölt, hanem szenzációs üzenetet hozott a hosszúra nyúlt szünet után.

"Houston, szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a Mikulás létezik."

- mondta az asztronauta.

Az üzenet valódi jelentése természetesen az űrhajóra vonatkozott, ezzel a mondattal biztosított róla mindenkit Lovell, hogy misszió rendben zajlik és nem történt probléma a művelet során. A legénység hazafelé tartott és december 27-én, helyi idő szerint 10 óra 51 perckor a parancsnoki modul gond nélkül landolt a Csendes-óceánban.

(via)

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.