Így foglalta el méltó helyét az Ország Karácsonyfája a Kossuth téren

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 21. 18:20
Hétfőn délután megérkezett Apc községből az Ország Karácsonyfája Budapestre, a Kossuth térre. A 18 méteres ezüstfenyőt egy idős házaspár ajánlotta fel, akik maguk ültették még 42 évvel ezelőtt.

Mint azt a Bors elsőként megírta: Cseh Mihály és Cseh Mihályné Veronika saját kezűleg ültették még 42 évvel ezelőtt a hatalmas ezüstfenyőt, ami ma az Ország Karácsonyfája lett. A fa 18 méter magas, 70 centiméteres törzsátmérőjű és 6-8 tonnás.

Hétfőn került új helyére a gigászi fa  Fotó: Bors

– Az Országházból érkező kapcsolattartó szerint ezen kívül még egy Csornán, illetve Mezőkövesden felajánlott fenyő versengett egymással, végül azonban csak a miénkre esett a választás – mesélte Veronika, akinek menye intézkedett az ügyben. Az asszony hozzátette: az illetékesek október 30-án személyesen is megtekintették a grandiózus fát.

A kivágás folyamata egyébként meglehetősen megható volt: a házaspár, Vera néni és Mihály bácsi sírva vettek búcsút "öreg társuktól". 

Az Ország Karácsonyfáját, mely adventtől kezdve egészen vízkereszt napjáig díszíti majd a Kossuth teret, 

egy 130 centiméter magas, 103 centiméter széles, 36 centiméter mély, háromdimenziós hatású, 25 kilogramm súlyú, nyolcágú csillag alakú, meleg fehér színhőmérsékletű, energiatakarékos LED fénnyel világító csúcsdísz, valamint 2500 folyóméternyi, 16000 energiatakarékos színes LED izzót magába foglaló fényfüzér fogja ékesíteni.

Az Országgyűlés Hivatala a fenyő lebontását követően tüzelőként hasznosítja majd a faanyagot, melyet rászorulóknak ajánlanak majd fel.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.