A horrortanyára a németországi Attendorn egyik családi házas környékén bukkantak rá a zsaruk, akiket valósággal lesokkolt az, amit ott találtak: az ingatlan egyik szobájában ugyanis az anyja és az anyai nagyszülők hét lakat alatt őriztek egy 8 éves kislányt, aki soha nem látta még a külvilágot, életét ugyanis a szobában, mindentől és mindnekitől elzárva élte.
A hatóságok által csak Mariaként emlegetett gyereket másfél éves korában zárták a szobába, azóta ki sem engedték.
Mikor a zsaruk rábukkantak, nem volt alultáplált, és nem találtak rajta bántalmazásnyomokat, azonban olyan erőtlen, gyenge és fejletlen volt, hogy a lépcsőn sem tudott egyedül felmenni. Emellett látszott rajta: valóban fogalma sincs a világról.
– A lány azt mondta, hogy még soha nem ült autóban, nem látott rétet vagy erdőt – mondták a hatóságok a Deutsche Wellének.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az anya, a 47 éves Rosemarie G. és a szülei miért tették ezt a kislánnyal, a lap szerint a család mélyen hallgat, nem hajlandóak beszélni a történtekről, ahogyan arról sem, hogy Marie apját miért nem engedték oda kislányához. Annyi azonban bizonyos, hogy az asszony még 2015-ben terjesztette el, hogy a dél-olaszországi Calabria régióba költözött Mariával. A kislány apja hiába könyörgött, hogy láthassa a gyermekét, neki is ezt mondta a család. Meséjük aztán akkor lett gyanús, mikor a férfi többször is látta exfeleségét vásárolgatni a városban.
A nyomozás aztán akkor indult el, miután a hatóságok egyre több oldalról hallották a pletykát, miszerint Rosemarie és Marie sosem hagyták el az országot. Ez később az olasz hatóságok is megerősítették: elmondták a német kollégáknak, hogy az asszony és kislánya sosem laktak azon az olasz címen, amit az anya megadott.
Így a napokban már bírósági végzéssel mehettek be a nagyszülői házba, ahol meg is találták a fogolyként tartott gyermeket, akiket már nevelőszülőkhöz juttattak, míg az anyát és a nagyszülőket rács mögé dugták.
Tettükért akár 15 évet is kaphatnak. Emellett viszont vizsgálják a gyermekvédelem felelősségét is, miszerint hogyan nem vették észre ezt a borzalmas hibát ennyi éven át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.