Aktuális

Felháborító? Évekig erőszakolta, és tartotta egy pincébe bezárva hat gyerekét, mégsem megy börtönbe

MTI

Létrehozva: 2021.03.04.

Forrás: AFP

Egészségi állapota miatt nem állítják bíróság elé a gyermekeit hosszú éveken át a világtól elzárva tartó holland férfit - jelentette be csütörtökön az illetékes holland bíróság.

A 68 éves férfit tavaly vádolta meg az ügyészség gyermekei fizikai, mentális és szexuális bántalmazásával, mert a az ország keleti részén fekvő Ruinerwold egy eldugott gazdaságának pincéjében hat 18 és 25 év közötti gyermekét - négy lányát és két fiát - kilenc éven át tartotta fogságban.

A vád ejtését a múlt hónapban kérte az ügyészség mert, a vádlott 2016-ban agyvérzést szenvedett, amelynek következtében annyira romlott a kommunikációs képessége, hogy az ügy folytatásával megsértenék a jogát a tisztességes bírósági tárgyalásra.

A családot 2019 októberében akkor találták meg, amikor a legidősebb fiú megjelent egy közeli fogadóban segítséget kérve. Akkora már három gyermek megszökött az apától.

Az ügyészség vádjai szerint az apa többször megerőszakolta egyik lányát és fiát, amikor azok 12-15 évesek voltak. Azzal próbálta igazolni tettét a nyomozóknak, hogy a gyermekek halott anyjának kísértetét látta bennük. Az anya 2004-ben halt meg.

A férfi arra hivatkozva tartotta a világtól elzárva a gyermekeit, hogy távol tartsa őket a rossz szellemektől.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731236_auto_resized.jpg
origo.hu

Ördög Nóra élő adásban hozta zavarba Krausz Gábort és Mikes Annát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22528_resized.jpg?avcount=1701602110
origo.hu

Kijev polgármestere megtámadta az őrjöngő Zelenszkijt, puccs jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16732383_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Pornográf hangok zavarták meg a szombat esti EURO 2024 sorsolását - jelentkezett az elkövető + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729818_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Hanna ebből semmit nem fog érezni..." - Krausz Gábor életében új fejezet kezdődik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22534_resized.jpg?avcount=1701602110
origo.hu

Így fogták el a muszlim terroristát Párizsban (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fényár az otthonunkban – így spóroljunk a világítással!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22533_resized.jpg?avcount=1701602110
magyarnemzet.hu

Nem mindennapi látvány: a kifutópályához fagyott egy repülőgép + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701602110
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731065_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ördög Nóri alaposan keresztbe tett Marics Petinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701602110
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/Di4sM3kPh5GQdsnCdPrOl2rg7LV0cAThCahBP9Ck91k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0Yzk5NTU1MzVlNTRiOTk5NGMxNDc4ZTVlZjdkY2Yz.jpg
Háztűz

„Remegtem és zokogtam, hogy mi lesz most velünk" – csak a csodának köszönhető, hogy nem robbant fel Flóráék háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot