Szörényi Levente vallomása Bródy Jánosról: Sosem voltunk barátok

Hogy jött az életébe a borászat?

A Balaton-felvidéken tartózkodtam éppen, és akkor részt vettem egy szüretelésen is. Megkérdezték, lenne-e kedvem errefelé befektetni. Mondtam, hogy a fiamnak, Örsnek szívesen vennék valamit valahol, „takarékkönyv” gyanánt, de ez túl messze van Budapesttől. "Miért, a fiadnak nem mindegy, hol van az a „takarékkönyv?” Akkor ajánlották Káptalantóti szőlőhegyén, a Feketebács-dűlőt.

Hamar megszerette a gazdálkodást?

Ez egy hosszabb folyamat volt. Akkoriban már nem turnéztunk, mint anno az Illéssel és a Fonográffal, és bevallom, egyfajta terápiának fogtam fel, hogy a présház előtt ülve a Csobáncot nézhettem. Szerettem, és a mai napig is szeretem a muzsikát, ráadásul évről évre egyre nagyobb sikereket értünk el, de az ember idővel elfárad. Ezt ellensúlyozta az az élmény, hogy kaszát, kapát ragadtam és elkezdtem a területet irtani, vagyis alkalmassá tenni a szőlőtelepítésre.

Ténylegesen ön végezte a műveleteket?

Vettem egy kisebb traktort, amit Veszprémből szállítottak oda trélerrel. Beszereztem boronát és ekét, de persze a telepítés előtti nagyobb műveleteket szakemberek végezték.

Hozzászokott a kemény fizikai munkához? Egy művész inkább a gitárral dolgozik…

Fáj is a vállam rendesen. No, nem a kaszálástól, hanem a gitárszíjtól. A fizikai megterhelést, bármi legyen az, nem lehet megúszni, de bölcs előrelátással 20 éve járok Hévízre, bár akkor még nem jöttek elő a problémák. Szeretem a munkát és az életet, ami a szőlővel jár. Szívesen metszek, igaz, attól is mára kibukott a kezem, ezért tavasszal beszereztem egy akkumulátoros ollót. A korommal viszont nem lehet szembenni.

Hiányoznak a fellépések?

Nem tartozom azok közé, akik görcsösen ragaszkodnak a színpadhoz, akik már lejáratják magukat, hiszen hang nem jön ki a torkukon és CD-ről hakniznak. Mielőtt utoljára 2018-ban felmentünk a színpadra a Fonográffal, nagyon sokat próbáltunk. Muszáj tudatosan váltani, és az embernek képesnek kell lenni az ambícióit átalakítani. Mindnyájan elkopunk az idő múlásával..

A folyamatos szereplés mellőzése érthető, de alkalmanként sem vágyik a koncertezésre?

Még a járvány idején volt egy előre megbeszélt felvétel a Művészetek Palotájában. Nem szerettük volna lemondani azért, mert úgy alakult, hogy közönség nem lehetett jelen, de nem is tudom elmondani, milyen furcsa érzés volt nézők nélkül szerepelni. Annak idején már akkor rossz kedvvel léptünk fel, ha csak félig telt meg a nézőtér. Visszatérve, a felvétel végén elégedetten hátra fordultam a zenekar felé, de a rendező közölte, hogy az utolsó dalt meg kell ismételni. Persze megkérdeztem, hogy miért, mire kijelentette, hogy meg is kell hajolnunk. Az igénye jogos volt, miközben számunkra lélektanilag egy stúdiófelvételen vettünk részt.

Dolgozik esetleg egy új rockoperán?

Minek? Szereztem eleget. Kőműves Kelemen, Fehér Anna, A Kiátkozott, az Atilla, a Veled, Uram, az István, a király, és az Árpád népe után nem gondolom, hogy újabbra lenne szükség. A meglevőket kellene játszani, de nincs az a pénz.

Kimondhatjuk, hogy ön most már egy boldog nagypapa?

Abszolút. Van két csodálatos unokám, akik a mostani szüreten is részt vettek. Szellő már 16 éves múlt, Villő pedig nemsokára10 esztendős. Élveztem a látványt, ahogy párban szedték a szőlőt, és hallgattam a csevegésüket. Imádom őket! Nem élek velük, de a kiugró teljesítményeikről értesülök. Szellő felsőfokú angol nyelvvizsgát szerzett, ezért, ha elvégzi a tanárképzőt, máris taníthat.

A Szörényi családban elvárás a teljesítmény?

Nem, de a tehetség és a belső késztetés utat tör magának.

Ha a lányok zenélni szeretnének, mit javasol nekik?

Szellőnek sok évvel ezelőtt vettem egy akusztikus gitárt. Villő most tanul rajta, de Szellőt nem érdekli. A hivatalos tanár mellett a menyem is foglalkozik Villővel, akit egyébként egyszer megkérdeztem, mi lesz, ha nagy lesz, mire huncut mosollyal bejelentette, hogy színésznő. Szellő egy „tudós bagoly”.

Bródy Jánossal szokott találkozni?

Hogyne! Három héttel ezelőtt éppen a Fehérvári úti Illés-klubban ültünk, ami negyedévenként teltházzal működik. A zenekarból már csak hárman maradtunk, a leggyakrabban én megyek le, Szabolcs testvérem ritkábban. Ezúttal János is megjelent. Biztos rájött arra, hogy van közös múltunk…

Közelebb állnak már egymáshoz? Legendás az ellentétük…

Az az igazság, hogy barátok sosem voltunk, de nem is utáltuk egymást.

Az István, a király vajon fennmarad évszázadok múltán?

Annyit tudhatunk, hogy mi már nem fogunk élni, amikor a darabot még mindig előveszik. Én egyébként a legutolsó művemet, az Árpád népét szeretem a legjobban, de ez alkotói kérdés. Az a legkidolgozottabb zenedramaturgiailag.

Béke van most a lelkében?

Sosem volt háború, az egész életemben jóban voltam magammal.