Támadás

Filmbe illő üldözés volt Maglódon: Rendőrre lőtt a menekülő embercsempész

Létrehozva: 2022.10.27.

Egy órán keresztül menekült a zsaruk elől, majd rálőtt a rendőrökre egy palesztin embercsempész. Bár 26 szír állampolgárt találtak a kocsiba, a csempész tagadta a gyanúsítást.

Forrás: Pexels

Egészen Maglódig tartó, közel egy órás autósüldözés fordult kis híján drámába Pest megyében. A zsaruk ugyanis hétfőn este kilenc és tíz óra között éppen az M5-ös autópályán akartak megállítani egy gyanús kisbuszt, a sofőr azonban ahelyett, hogy lefékezett és félreállt volna, azzal a lendülettel a gázra taposott, és elhúzott. 

Egy órán át üldözték a rendőrökFotó: Pexels/Illusztráció

A férfi egy órán keresztül cikázott és menekült az őt üldöző rendőrök elől, de végül mégsem tudott meglépni, Maglódon ugyanis egy földútra rántotta a kocsit, megállt, majd kipattant az autóból és rohanni kezdett.

 Úgy tűnik, a menekülés teljesen elvette az eszét, ugyanis futás közben fegyvert rántott, és a rendőrök felé lőtt.

A zsarukat azonban nem tudta elrettenteni, nem sokkal ezután elfogták a 24 éves férfit.

- A rendőrök szaladtak utána, miközben a férfi egy gáz- és riasztófegyverrel az őt üldöző egyenruhások felé lőtt. Nem sérült meg senki, a 24 éves külföldit elfogták 

- erősítette meg a Bors információit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mikor a kisteherautóhoz mentek, kiderült, a zsaruknak nem véletlen volt olyan gyanús a jármű, abban ugyanis 26, magát szír állampolgárnak valló ember kucorgott. 

A 24 éves palesztin férfit ezután embercsempészettel gyanúsították meg, azonban az autóban talált 26 ember dacára nem csak, hogy tagadta ezt, de panasszal is élt a gyanúsítás ellen.

 A rendőrök ennek ellenére az őrizet után kezdeményezték a letartóztatását is, a lövöldözés miatt pedig már nem csupán embercsempészetért, de hivatalos személy elleni erőszakért is felelhet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfit őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatását, egyben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett az ügyészségen

 - közölték.  

Robbantás, gázolás és baleset is történt már menekülés közben

Nem ez az első, majdnem tragédiával végződő embercsempész-üldözés Magyarországon. Januárban például a harkai határátkelőnél próbáltak megállítani egy gyanús furgont, mire a sofőr majdnem elütötte az egyik zsarut, akinek a társa ezután többször rálőtt a sofőrre. Júliusban az M1-esen okozott súlyos balesetet egy csempészt, mikor szalagkorlátnak rohant, a kocsiban szállított 13 emberből pedig egy életét is vesztette, míg 2020 októberében egy német embercsempészt menekült futva a zsaruk elől Vitnyéden, melynek végén a férfi fejbe lőtte magát, majd ráesett egy ruhájában rejtegetett kézigránátra, ami fel is robbantotta. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól