Öt áldozat

Pozsonyi tragédia: Nem is emlékezett tettére a részegen gázoló főtitkár

Létrehozva: 2022.10.04.

A Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára vezette részegen azt a kocsit, aki öt ember, köztük egy magyar gimis, H. Richárd halálát is okozta. A férfi nem is emlékezett arra, mit tett.

Forrás: Polícia SR

Mint arról a Bors is írt, hétfőn hajnalban egy nagy sebességgel száguldó kocsi csapódott egy pozsonyi buszmegállóba, ezzel öt ember halálát okozva, tízen pedig megsérültek. Az áldozatok mind egyetemisták voltak: között egy szaktársként tanuló szerelmespár, egy 21 éves női és egy férfi hallgató, emellett egy magyar diák, H. Richárd. 

Rendőrök lepték el a környéket  Fotó: Polícia SR/Facebook

Bizottsági főtitkár volt a gázoló

Mint később kiderült, a Skodát a 60 éves Dušan Dědeček, a Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára vezette, aki mellett 36 éves, szintén ittas fia ült. Az eset után a kiérkező rendőrök és mentősök megszondáztatták, az eredmény pedig döbbenetes volt:

– A sofőrnél 1,96-os véralkoholszintet mértek. A helyszínen őrizetbe vették és a rendőrségre kísérték – nyilatkozta másnap a helyszínen Michal Szeriff rendőrségi szóvivő. Az Új Szó úgy tudja, hogy a férfi ezután egyáltalán nem készségesen, mi több agresszíven viselkedett.

Számunkra is meghökkentő, hogy aki balesetet okoz, utána még agresszíven viselkedik a helyszínen intézkedő rendőrökkel és mentősökkel

 – mondta a lapnak Hamran István rendőrfőkapitány.

Szörnyű volt látni a földön heverő iskolatáskát  Fotó: YouTube

Fel sem fogta a gázoló, amit tett

A balesetben – a nagy mennyiségű alkohol mellett – az is közrejátszhatott, hogy a férfi a megengedett sebesség ötszörösével száguldott, és fékezés nélkül csapódott a várakozókkal teli megállóba. 

– A helyszínen nem találtunk féknyomokat – erősítette meg a lapnak a rendőrfőkapitány. 

A Pulska.sk a tragédia után a helyszínre sietett, ahol éppen őrizetbe vették a férfit. A lap munkatársai eközben elcsípték a gázolót, és megkérdezték: tudatásban van-e annak, amit tett, mire a férfi csak annyit válaszolt: 

Egyáltalán nem tudja, mi történt. 

A szörnyű balesetre a Siketlimpiai bizottság is reagált, mélységesen elítélik kollégájuk tettét.

– Mélyen megérintett bennünket ez a rendkívüli esemény, amely megbocsájthatatlan, és az egyén teljes kudarcának tartjuk – szögezték le közleményükben. 

Öten vesztették életüket  Fotó: YouTube

Ezrek gyászolják a diákokat

A buszra várakozók nagy része a Malomvölgyi kollégium diákja volt, köztük vélhetően a magyar fiatal, Ricsi is. A fiatal férfit ezrek gyászolják, köztük volt gimnáziuma és jelenlegi egyeteme is.

Felfoghatatlan, ami történt, erre nincsen bocsánat. Ricsi egy vidám, jószívű srác volt, aki senkinek nem ártott soha. Remélem, az az ember, aki ezt tette, örökre börtönben marad. Nem érdemel mást, mert azt az öt fiatalt már senki nem hozza vissza

 – szögezte le egyik ismerőse. 

Az Új Szó úgy tudja, hogy az áldozatok közül hárman a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatói voltak, testnevelés és történelem szakra jártak; míg egyikük a Szlovák Műszaki Egyetem tanulója volt. Iskoláik is összetört szívvel búcsúztak tanulóiktól:

Ma gyászolunk. Szörnyű, hogy az arrogancia és a felelőtlenség mennyi fájdalmat tud okozni. Őszinte részvétünket fejezzük ki a Zoch utcai tragikus baleset áldozatainak családjának, szeretteinek, barátainak és évfolyamtársainak – írta a Comenius Egyetem.

– A hely, ahol értelmetlenül kialudt négy emberélet, a diákjaink hagyományos átszállója, akik a Malomvölgyi karokra és kollégiumba járnak. Egy közülük már soha nem megy oda – írta a műszaki iskola rektora, Oliver Moravčík is.

Zuzana Čaputová államfő is részvétét fejezte ki a tragédiában érintett fiatalok családjainak, míg Eduard Heger kormányfő – és ideiglenes oktatási miniszter – elrendelte a fekete zászló kitűzését a minisztérium épületére. 

A férfit emberölését vették őrizetbe, majd tartóztatták le, amelyért Szlovákiában 7-12 évig terjedő büntetés jár, de többen pedzegetik az átminősítést: közveszélyokozásért ugyanis már 20 évet szabhatnak ki. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135624_auto_resized.jpg
origo.hu

Így törtek be az Andrássy úti luxusüzletbe - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte