Kuka

Kukássztrájk: ez a véleménye a fővárosiaknak róla

Létrehozva: 2022.10.07.

Bár egyelőre úgy tűnik sikerült megegyezni a kukásoknak a munkáltatójukkal, az alapbérük emeléséről még nem döntöttek, ezért nem kizárt, hogy folytatni fogják. A Bors kíváncsi volt, vajon a fővárosiak mit szólnak mindehhez, mi a véleményük a kukások követeléseiről?

Forrás: Bors

Mint arról mi is írtunk, a Budapesti Közművek keretében működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió október 4-én kedden reggel beszüntette a munkát, az alacsony fizetésükre és az embertelen munkakörülményekre hivatkoztak: elmondásuk szerint ugyanis csótányos, lerobbant öltözőik vannak, ahol meleg víz sincs sokszor, de a munkaruhát is ők mossák, valamint több esetben előfordult, hogy meghibásodtak a munkaeszközeik, autóik, amivel így is dolgozniuk kellett. Úgy tűnt, hogy a vezetőik - köztük Karácsony Gergely főpolgármester és Mártha Imre közművezér - nem értik a kukások sérelmeit, utóbbi pl. vállalhatatlan stílusban és kétmillió forintos órában "tárgyalt" velük. 

Most úgy tűnik, sikerült mégis megegyezniük: a kukások végül elfogadták egyelőre a számukra felajánlott egyszeri juttatásokat, ám információink szerint 

a béremelésükhöz továbbra is ragaszkodnak: ha nem kapják meg azt év végéig, akkor ismét sztrájkolni fognak. 

Bár a várost szinte elárasztotta a szemét ebben a pár napban is, úgy tűnik, az emberek mégis kiállnak mellettük. A sztrájkról szóló hírek alatt, a legnagyobb közösségi portálon feltett kérdésre: Mi a véleménye a kukássztrájkról? - a legtöbben azt írják: jogos. 

A kommentelők is a kukások mellett állnak

A Bors megkérdezte a járókelőket is

Ahol kellő számú kuka van, illetve lett a közelmúltban, ott szerencsére az elmúlt pár napban sem okozott gondot a szeméthegy, hiszen bőven volt, ami elnyelje a kommunális hulladékot. 

Itt hetente háromszor is elviszik a szemetet, szóval szerintem errefelé semmi gond sem volt 

– mondta el kérdésünkre a Vágóhíd utca mentén elterülő panelház egyik lakosa, Lajos, aki szerint amennyiben a becsületes munkát végző érintetteknek lehetőségük adódik arra, hogy méltányosabb bérezést harcoljanak ki maguknak, akkor „lelkük rajta”.

Mónika sem érzékelt kaotikus állapotokat a héten, túlcsorduló kukákkal azonban rendre találkozott – ahogyan a péntek reggel újra munkába lendülő kukásautó sem kerülte el a figyelmét. 

Én teljesen megértem a kukásokat, hiszen nem gondolom, hogy könnyű munkát végeznének, ami ráadásul még mocskos is, arról nem is beszélve, hogy ehhez még hajnalban is kell kelniük 

– véleményezte a helyzetet a hölgy, aki hasonló cipőben járva szintén kiállna a szemétszállítók követelése mellett.

Mindenki együttérez velük

– Azért lehet igényük a béremelésre, mert minden bizonnyal kevés pénzt kapnak, de ahogyan ez megannyi egyéb szakterületen lenni szokott, az egyszerű embert kis híján eltapossák az értelmiségiek, legyen szó bármelyik kormányról – fejtette ki Olga, hozzátéve, hogy már csak azért is egyetért a szemétszállítók követeléseivel, mivel nyugalmazott vegyészként a tisztaságot és a higiéniát az egyik legfontosabb társadalmi minimumnak tartja.

Szinte mindenki a szolidaritás híve

IX. kerületi lakosként Csaba is abban a szerencsés helyzetben van, hogy elsősorban a hírekből értesült a sztrájkról, környezetét ugyanis nem öntötte el a felhalmozódott szemét. 

Én úgy tudom, hogy most 200 ezret kapnak a kukások, 150 ezret pedig majd karácsonyra, de persze ahogyan sok más egyéb területen dolgozónak, az ő fizetésüket is meg kellene emelni 

– mondta el a férfi, aki egy pillanatig sem próbálta leplezni a nehéz helyzetben lévő szemétszállítók iránt érzett szolidaritását.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek